Átlagos esetek

„Orbán Viktor nagyon jó lóra tett, amikor előrántotta a zsebéből a gyöngyöspatai kártérítés ügyét. Joggal feltételezte, hogy a magyarok zöme mit sem ért abból, miért is ítélte meg a bíróság ezeknek az embereknek a pénzt: nem pusztán mert nem mehettek uszodába, hanem mert egész egyszerűen elvették tőlük a jövőt. Az átlagember, de még a kocsmában hőbörgő sem tudja elképzelni, milyen az, ha valaki analfabétán kerül ki az iskolából amiatt, hogy hattól tizenhat éves koráig nem is próbálják megtanítani semmire. Készséggel elhiszi a hatalomnak, hogy ott, ahová a mentő sem megy be, még ha emberélet van is veszélyben, nem azok a szabályok érvényesek, mint az ország szerencsésebb felén. Ami jár, az jár, ami nem jár, az nem jár.

Persze mielőtt tágra nyílt szemmel csodálkozni kezdenénk azon, hogy Orbán ezt meg merte lépni, nem árt emlékeztetni magunkat: ezt csinálja már egy évtizede. Kihasználja a lecsúszástól fenyegetett széles rétegnek azt a kényszermozgását, hogy miközben fölfelé nyújtogatja a karját segítséget keresve, elszántan tapos lefelé. Igen jól reagál tehát minden olyan meggyőzően előadott szövegre, amelyből megtudhatja, ki is az igazi felelős az ő bajaiért. A migránsok, akik elözönlik szép hazáját; a hajléktalanok, akik nem átallanak vitelszerűen élni; a tébérendszer potyautasai, akik milliárdokat síbolnak el a közös kasszából – ki fog még derülni róluk az is, hogy minden várólistára duplán íratják fel magukat –, és most a romák, akik munka nélkül kapnak százmilliókat, miközben mások keccsölnek.”