A számok kozmetikázása nem megoldás

2020. január 30. 10:28

Egyre több a fiatal munkanélküli hazánkban, ami a közelgő válságot vetítheti előre.

2020. január 30. 10:28
Schmuck Erzsébet
MTI-OS

„Az LMP szerint nem engedhetjük el a fiatal munkavállalók kezét, támogatni kell oktatásukat, továbbképzésüket és meg kell akadályozni, hogy a külföldi munkavállalást válasszák az itthoni ellenében.

A KSH legfrissebb adatai szerint 40 ezer főre nőtt a fiatalok, azaz a 15-24 éves munkanélküliek száma a tavalyi év utolsó negyedévében. A munkanélküliségi rátájuk 12,2 százalék, ami közel négyszerese az országos 3,3 százalékos mutatónak. A lassuló gazdasági növekedéstől való félelem a gazdaság bizonyos területein, főleg a feldolgozóiparban már nyilvánvaló. Ennek jele lehet az is, hogy a fiatalok munkanélküliségi rátája nő, hiszen őket lehet a leggyorsabban és legkönnyebben leépíteni, ami azért különösen veszélyes, mert a hat hónapnál hosszabb ideig tartó munkanélküliség jelentősen rontja a fiatalok későbbi munkaerőpiaci helyzetét.

Erre való válaszként pedig a külföldön való munkavállalásban látják a kiutat: egyre inkább azok mennek el, akik itthon nem dolgoztak, s gyorsuló ütemben azok, akik pályakezdők.

Az LMP szerint a kormány nem hagyhat több ezer fiatal munkavállalót az út szélén. Különös figyelmet kell fordítani az oktatásra és szakképzésre, hiszen a fiatalok munkaerőpiacon való megtartását nagyban befolyásolja az oktatási rendszer minősége. Emellett meg kell akadályozni, hogy tovább növekedjen a külföldön munkát vállalók száma.”

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
u.cserkész
2020. január 31. 07:33
"Egyre több a fiatal munkanélküli hazánkban, ami a közelgő válságot vetítheti előre." Bözsi, te bolond vagy. A postaládámba hetente dobálnak be reklámújságot, ami tele van állás hirdetéssel. Mérnöktől a szakácsig keresnek mindenféle munkavállalót. Aki ma dolgozni akar, az dolgozhat. Aki viszont "munkanélküli" akar maradni, azzal nem lehet mit kezdeni.
néhai Ch.Pilot
2020. január 30. 21:23
Illetve: "sem". :-)
néhai Ch.Pilot
2020. január 30. 21:20
"A számok kozmetikázása nem megoldás" Ahogy Schmuck Erzsébeté is... :-)
balbako_
2020. január 30. 18:59
Gondolom az analfabétákért nem tolonganak a munkáltatók, de aki akar dolgozhat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!