„Kétségtelen, hogy egy ledér, erotikus női fotó (test)közelibb élmény, mint egy lángoló kontinens, úgymond kézzel foghatóbb, mint a tudat, hogy az adományunk beérkezett, a pénzünk jó helyen van. De nagyon úgy tűnik, hogy azért szívesebben adakozunk, ha kapunk is érte valamit. A szemérmetlen Kaylent érő kritikazáporban ugyanis felmerül a kérdés, mégis hogyan gyűjtött össze ennyi pénzt a lány ilyen rövid idő alatt, miért lehetett olyan hatásos és sikeres az akciója?
Kaylen terve nélkülünk nem működött volna, sikerének kulcsa mi magunk vagyunk. Arra hatott, amire a leginkább lehet – ránk, az emberekre. Ránk (nyilván főként a férfiakra) pedig ezek szerint így lehet a leghatékonyabban. De nincs ebben semmi rossz, mert hát ember már csak ember, és mégiscsak szívesebben néz meztelen nőket, mint porig égett falvakat, megsemmisült otthonokat, halálra égett állatokat és hamuvá vált erdőket.
Ausztrália megkapja a pénzt és az élelmiszert, mi meg a pajzán képeket. És hogy hogyan tud Kaylen tükörbe nézni ezek után? Pont úgy, ahogy eddig, tudva, hogy jót tett, plusz most már mi is tudjuk, mit lát.”