Nyilvánosak lesznek az atlétikai világbajnokság szerződései

„A Duna Arénánál kritika volt, hogy nem olyan lett végül, mint, amilyenre eredetileg ígérték. Mi a garancia arra, hogy az atlétikai stadionnál nem lesz eltérés a látványterv és a valóság között?

Köszönöm a kérdést – sose gondoltam volna, hogy a 444 hasábjain tudjuk tisztába tenni a híres blöff ügyet… 2015 elején egy visszalépés okán váratlanul adódott a lehetőség, hogy Budapest legyen a 2017-es vizes vb házigazdája. Gyárfás Tamásék úgy gondolták, azonnal kell egy látványterv. Hiába mondtam nekik, hogy ne tegyék, ez parasztvakítás, ebből később baj lesz. Ez mindig egy csapdahelyzet, én mindig minden beruházót arra intek, hogy amíg nincs kész a részletes és valószerű terv, addig ne mutass látványtervet, mert szükségszerűen más lesz a végeredmény, és amíg nincs kész a kiviteli terv, és nem zárult le a közbeszerzés, addig ne mondj árat, mert úgy is pórul jársz, és a végén úgy is más lesz, és jönnek az újságírók és a fejedhez vágják.

Nehéz úgy részt venni egy vitában, vagy az emberek támogatását kérni, ha nem tudják, hogy mit támogatnak, megéri vagy sem. A vizes világbajnokságnál is elhangzott, hogy nagyon megéri, mert özönlenek majd a turisták Budapestre. Ehhez képest a vizes világbajnokság hónapja volt az egyetlen, ami 2017-ben gyengébb volt az előző évhez viszonyítva, mert állítólag elrontották a szobafoglalásokat. 

Közösségi ügyekben az egy érdekes vita, hogy mi éri meg, milyen szempontok szerint éri meg, előnyös, hasznos egy közösségi szervezésben, közösségi finanszírozással megvalósuló ügy. Egy várost vezetni vagy az országot kormányozni nem piaci vállalkozás. És biztos, hogy nem pénzügyi megtérülés érdekében folytat az állam mondjuk kultúrafinanszírozást és tart fönn színházakat, vagy finanszírozza az oktatást, egészségügyet vagy sportot. Azt kifejezetten téves, liberális doktriner gondolatnak tartom, hogy pénzügyi értelemben vett profitot követelnek közösségi ügyeken. Az atlétikai világbajnokságot biztosan milliárdok követik majd figyelemmel abban a 10 napban, a világ egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi eseményének a házigazdája lesz Budapest. Ez a fővárosnak és Magyarországnak is jót tesz, ahogy a városrehabilitációval is jól jár. Nyilván akkor, ha a szervezés és felkészülés rendben lesz – el is lehet szúrni, figyelni kell.

A Duna Arénánál kritika volt, hogy nem olyan lett végül, mint, amilyenre eredetileg ígérték. Mi a garancia arra, hogy az atlétikai stadionnál nem lesz eltérés a látványterv és a valóság között?

Köszönöm a kérdést – sose gondoltam volna, hogy a 444 hasábjain tudjuk tisztába tenni a híres blöff ügyet… 2015 elején egy visszalépés okán váratlanul adódott a lehetőség, hogy Budapest legyen a 2017-es vizes vb házigazdája. Gyárfás Tamásék úgy gondolták, azonnal kell egy látványterv. Hiába mondtam nekik, hogy ne tegyék, ez parasztvakítás, ebből később baj lesz. Ez mindig egy csapdahelyzet, én mindig minden beruházót arra intek, hogy amíg nincs kész a részletes és valószerű terv, addig ne mutass látványtervet, mert szükségszerűen más lesz a végeredmény, és amíg nincs kész a kiviteli terv, és nem zárult le a közbeszerzés, addig ne mondj árat, mert úgy is pórul jársz, és a végén úgy is más lesz, és jönnek az újságírók és a fejedhez vágják.

Nehéz úgy részt venni egy vitában, vagy az emberek támogatását kérni, ha nem tudják, hogy mit támogatnak, megéri vagy sem. A vizes világbajnokságnál is elhangzott, hogy nagyon megéri, mert özönlenek majd a turisták Budapestre. Ehhez képest a vizes világbajnokság hónapja volt az egyetlen, ami 2017-ben gyengébb volt az előző évhez viszonyítva, mert állítólag elrontották a szobafoglalásokat. 

Közösségi ügyekben az egy érdekes vita, hogy mi éri meg, milyen szempontok szerint éri meg, előnyös, hasznos egy közösségi szervezésben, közösségi finanszírozással megvalósuló ügy. Egy várost vezetni vagy az országot kormányozni nem piaci vállalkozás. És biztos, hogy nem pénzügyi megtérülés érdekében folytat az állam mondjuk kultúrafinanszírozást és tart fönn színházakat, vagy finanszírozza az oktatást, egészségügyet vagy sportot. Azt kifejezetten téves, liberális doktriner gondolatnak tartom, hogy pénzügyi értelemben vett profitot követelnek közösségi ügyeken. Az atlétikai világbajnokságot biztosan milliárdok követik majd figyelemmel abban a 10 napban, a világ egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi eseményének a házigazdája lesz Budapest. Ez a fővárosnak és Magyarországnak is jót tesz, ahogy a városrehabilitációval is jól jár. Nyilván akkor, ha a szervezés és felkészülés rendben lesz – el is lehet szúrni, figyelni kell.

Az óriási sportberuházások körül azért is alakulhatott ki vita, mert azt látják az emberek, hogy attól, hogy sok stadiont építünk, attól nem lett népszerűbb a sport, nem lettek a magyarok egészségesebbek, sőt, nem lettek jobbak a sporteredményeink, például a fociban.  

Az előtte lévő időszakban, amikor nem voltak sportfejlesztések, akkor zakatolt az egészségügy? Ha nem lettek volna ezek a fejlesztések, akkor az egészségügy sokkal jobb állapotban lenne? Van olyan ország a világon, ahol az egészségügy kihívásait maradéktalanul megoldották? Azt is érdemes megnézni, hogy milyen pozitív változások történtek az elmúlt időszakban a várólisták rövidülése, az ellátások javulása, a vidéki kórházfelújítások, a diagnosztikai és terápiás géppark megújítása tekintetében. Azt pedig senki nem mondja, hogy az egészségügyben nincs dolgunk bőven. Ezért is indított el a kormány három éve Egészséges Budapest programot. Másrészt soha nem gondoltuk, hogy önmagában a lepukkant, hiányzó sportlétesítmények megújítása-pótlása a magyar sport összes gondját meg fogja oldani, de azért 2016-ban 44 év után kijutottunk a foci Európa-bajnokságra, még nem veszett el minden esély, hogy 2020-ban ez újra megtörténjen. A Fradi és a Vidi két egymást követő évben szerepel jól a nemzetközi kupában.

A stadionépítések filozófiája az, hogy legyenek a magyarok egészségesebbek, és hogy legyen nemzeti összetartozás-érzés. Ebben eddig a kormány nem volt eredményes. 

És hogy legyen jobb a magyar sport, javuljon a felkészülés és versenyzés infrastruktúrája, többen sportoljanak, a sportolás előnyei jobban érvényesüljenek a magyar társadalomban – felnőtt életre való felkészítés, egészséges életmód, prevenció, stb. Azon lehet vitatkozni, hogy elég eredményt hozott-e, amit tettünk, és könnyen lehet, hogy már abban sem fogunk egyetérteni, mi az elég. De azzal az állítással, hogy ne hozott volna eredményt, azzal nem értek egyet. 

Jók voltunk úszásban a vizes világbajnokság és a Duna Aréna előtt és után is.

Jobbak lettünk a budapesti és az idei, koreai vébén. Ez döntően a sportolók és edzőik sikere. De talán hozzá tesz valamit a kormányzati támogatás, a megnövekedett, korszerűbb vízfelület is. Megnézve, hogy jönnek fel az eredményességben az ázsiai országok, a pozíciók megtartása is komoly eredmény. Azzal egyetértek, hogy folyamatosan mérni és figyelni kell, vajon a finanszírozással arányos-e a versenysport teljesítményjavulása, elengedő teljesítménykritérium és ellenőrzés van-e a magyar sportban az odajutó forrásokhoz képest. Itt is igaz: lehet is, kell is jobban teljesítenie a magyar sport szereplőinek. 

Korábban egy ellenzéki párt fel tudta húzni magát a semmiből egy, az olimpiarendezést megkérdőjelező akcióval. Most Karácsony Gergely a »stadionstoppal« tudott választást nyerni. Bemérték, hogy ezzel lehet a legtöbb embert megszólítani. Miért alakult ki ilyen hangulat a sportberuházások körül?

Azt hadd ne kommentáljam, ha bárki a kampányát kizárólag mérésekhez és közvélemény-kutatásokhoz igazítja, az később milyen felelős kormányzást tesz lehetővé. Hogy miért alakult úgy, hogy az ellenzéki főpolgármester-jelölt mérése azt hozta ki, hogy a stadionstop jó kampánytéma? Kettőn állt a vásár. Mi nem voltunk elég jók és alaposak a kommunikációban, ez tuti. De vajon az ellenzéki szereplők és a sajtó mindig a legobjektívebb képet igyekezett adni? Azért ha megnézünk egy csomó ügyet, Groupama Aréna, Puskás, Duna Aréna, sikeresnek mondhatók. A tények és érvek elmondására, a párbeszédre, az értelmes vitákra több figyelmet kell fordítanunk, aláírom. 

Az olimpia esetében a Momentumot álomgyilkossággal szokták vádolni, de igazából csak azt érték el, hogy kérdezzék meg az embereket, akarják-e ezt. Mert addig ez hiányzott.

Az egyik tanulsága ennek az ügynek, hogy ha még egyszer felmerül az olimpia rendezésének ötlete, akkor vagy a fővárosi közgyűlésben és a parlamentben kell ehhez nagyon erős minősített többséget szerezni, vagy népszavazással kell kezdeni. Még akkor is, ha nincs ilyen követelménye a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Népszavazás egyébként se Párizsban nem volt, sőt, soha egyetlen házigazda városban sem, de lehet, hogy a magyar körülményekre tekintettel szükség van rá. 

A kormány viszont a népszavazásba nem mert beleállni. 

Nem osztom azt a minősítést, hogy gyávák lettünk volna beleállni a népszavazásba. Egyszerűen az esélyünk szállt el teljesen 17 tavaszán. Pont, amikor ráfordultunk a célegyenesre, a pártok egy része visszavonta a korábbi támogatását, ezzel az egység megszűnt. Nem lehet megjósolni, milyen eredményt hozott volna a népszavazás, de az biztos, hogy szoros lett volna. Egy teljesen megosztott, házon belül veszekedő pályázóként szálltunk volna szemben két nagyobb, gazdagabb, egységes pályázóval. Nem volt más választás, mint visszalépni. 

Lett volna egyáltalán esélyünk?

Utólag biztos vagyok benne, ha állva maradunk és a NOB-nak három jelöltből kell választania, a 2032-es olimpiát megkapta volna Budapest. Azért, mert Amerikának muszáj volt olimpiát kapnia több mint 30 év után, ez versenyben nem ment volna, viszont csak egy, ráadásul Agenda 2020 alapon szuperpíszi, még sosem volt jelöltet nem lehetett volna kihagyni a három közül. Ha ott vagyunk, nem kettő, hanem három olimpiáról döntöttek volna egyszerre. Ez az esély elszállt, a pályázat nincs napirenden.