Morzsák a nyugdíjasoknak

2019. december 23. 07:43

A bérek és a nyugdíjak közötti olló továbbnyílik 2020-ban.

2019. december 23. 07:43
Dávid Ferenc
Népszava

„A Magyar Nemzeti Bank hivatalos előrejelzése szerint a jövő évi átlagos inflációs index 3,4 százalék lesz. Érdemes megemlíteni, hogy az élelmiszerek vonatkozásában ez az érték várhatóan 5,6 százalékot tesz ki, de a piaci szolgáltatások ára is 4,5 százalékkal emelkedik. A kormány rendelete értelmében a nyugellátások és más ellátások összege 2020. január 1-től 2,8 százalékkal emelkedik. 

Az üzleti szférában az átlagkeresetek 2017-ben 11,6 százalékkal, 2018-ban 10,9 százalékkal, 2019-ben 10 százalékot meghaladó mértékben emelkedtek, és 2020-ban is 10 százalék körüli érték várható. A nyugdíjak ugyanezen időszak alatt – az évközi korrekciókat is figyelembe véve – megközelítőleg egyharmadnyi »sebességgel« növekedtek. A minimális bér az elmúlt három évben 34,1 százalékkal, a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér) 51,2 százalékkal lódult meg. A fenti számsorok egyértelműen igazolják, hogy a kötelező bértarifák és a versenypiaci bérek megugrása miatt a nyugdíjasok jövedelem pozíciója érzékelhetően meggyengült. 

A bérek és a nyugdíjak közötti olló 2020-ban továbbnyílik. Az idős emberek érdekérvényesítő képessége Magyarországon gyenge. Ha dolgoznak is, nincs érdemi bérkövetelésük, nem panaszkodnak munkakörülményeikre, nem sztrájkolnak, nem demonstrálnak. Utódaik közül már félmillióan elmentek külföldre, ők meg itt maradtak kiszolgáltatottan, védtelenül. A végrehajtó hatalom jól tudja ezt, és ha úri kedve úgy diktálja, akkor - természetben, utalvány formájában (»Erzsi« és »Rezsi«) vagy pénzbeli juttatásként (korrekció, prémium) – morzsákat juttat az időskorúak tömegeinek. Általában ezt is végiggondolatlanul és igazságtalanul.”

Összesen 209 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. december 26. 19:37
Dávid doktor okos ember, de azért túlértékeli annak a "nyiló ollónak" a szerepét és funkcióját. Persze ebben az is szerepet játszik, hogy Ő csak most, ebben az évben lett nyugdijas és hát, mint tudjuk: "EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC ÚJ"--NEKI AKI A NYUGDIJASSÁGBAN "NEOFITA", PERSZE SZOKATLAN EZ A FIGURA. ÁM ABBAN BIZTOS VAGYOK HOGY Ő--DR.DÁVID FRANCI--NEM FOG SORBA' ÁLLNI A "BLAHÁ"-N EGY KÖCSÖG TÖKFŐZELÉKÉRT...VALÓSZINŰLEG. ÚGY ÉRTEM AZ "OLLÓ" NYILÁSMÉRETÉTŐL FÜGGETLENŰL" NEM!
BőröndÖdön
2019. december 24. 19:14
Orbanisztán már csak ilyen...:(
Box Hill
2019. december 24. 16:55
"Az idős emberek érdekérvényesítő képessége Magyarországon gyenge." Miért? Nincsenek elegen? Vagy a kommunista rabszakszervezetek szintjén van az érdekképviseletük? Más eset nincs.
Amerigo
2019. december 24. 13:14
Na ez gerinctelen pártállami ingyenélőt is beszippantotta a dákó pártszekta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!