„Angela Merkel a múlt hét végét is megúszta – mint eddig mindent. Ha van valami, amiben a kancellár világbajnok, akkor a problémák – ahogy a német nyelv megfogalmazza – »kiülésében« az. Kiülte koalíciós partnere, a szociáldemokraták (SPD) kongresszusát is, amelytől korábban azt várták egyesek, hogy a keresztény uniópártokkal (CDU/CSU) való kormányzás felmondásához vezethet.
– Mikulásra vége a nagykoalíciónak! – ezzel a jelszóval mentek a fórumra a balos ifjúszocialisták, de ez csak szójátéknak volt jó (»Am Nikolaus ist GroKo-Aus«), programnak nem, a balszárny ezt célzó indítványát leszavazták. Hivatalosan is megválasztották társelnöknek Norbert Walter-Borjanst és Saskia Eskent, akiket a párttagság már előzőleg kiválasztott a politikai korrektség jegyében egy férfi, illetve egy nő alkotta induló párosokból.