Egy álcázott kinyilatkoztatásról

„»Vésd jól az eszedbe: a sajtó az ellenség. Írd fel ezt százszor egy táblára, és sose feledd el« – ezért az 1972-ben elhangzott mondatáért a republikánus Richard Nixon egykori amerikai elnök kapott hideget-meleget liberális oldalról. Most mégis úgy tűnik, hogy a »magyarországi közállapotok« állítólagos »megrontásáért« – a kormány mellett – a jobboldali média a felelős. Már persze a haladár nyugati újságírók szerint. Hét+egy »neves« sajtószervezet ugyanis tényfeltáró (!) missziót (!) szalajtott Magyarországra nemrégiben, és három egész napot felölelő oknyomozó turnéjukat követően arra a megállapításra jutottak: hazánkban »szisztematikus módon lebontották a média függetlenségét […] szándékos manipulációval elhallgattatták a kritikus sajtót«. Már persze az itteni »független« újságírók véleménye alapján – hiszen az alkalmazott »szakmai módszertanról« szükséges elmondani, hogy az »budapesti és vidéki újságírók széles körével«, »civil szervezetekkel«, továbbá magával Karácsony Gergellyel történt beszélgetésekre alapul (illetve a kiegyensúlyozottság jegyében hajlandók voltak meghallgatni Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárt is, akinek állításait elrettentésképpen oda is teszik egy-egy tárgyalt téma végére, fél-egy mondat erejéig).

Nem csoda tehát, hogy a tomboló krisztofasiszta diktatúra alátámasztására olyan »bizonyítékokat« citálnak, mint például »számos újságíró elmondta: miközben vidéki térségeken utaztak át autóval, nem kormánypárti rádiócsatorna nem volt fogható«, így a vidéki Magyarországot »sötétségben tartják«. Illetve hogy »női újságírók azt is elmondták, női mivoltuk sok esetben eggyel több ok volt arra, hogy ellehetetlenítsék kritikus tevékenységüket. Néhányuk azt is kiemelte, hogy érzékeny témákat érintő cikkeik után nemi alapú online zaklatásban volt részük és erőszakkal fenyegető üzeneteket kaptak.« (A PestiSrácok újságírónőjét, akit valóban gyomorforgató és nyomdafestéket nem tűrő üzenetekkel fenyegettek, akinek esetében a baloldali orgánumoktól csak élcelődésre futotta, alig meglepő módon nem kérdezték meg a nagy oknyomozás során, ahogy a liberális kulturális szcénát érintő szexuális zaklatások sem kerülnek elő.) A jelentés összes bornírtságát azért felesleges egytől egyig végigzongorázni, mert a szerzők – akikre rögvest kitérünk – egyáltalán nem vették a fáradságot, hogy bármit is releváns módon megindokoljanak. A dokumentum egyszerűen egy szakmai kommentárnak álcázott kinyilatkoztatás.

Na jó, még egy példa: miközben Budapesten reneszánszát éli a zsidó kultúra, és a nyugati nagyvárosokkal ellentétben itt biztonságban élhetnek a vallásos, izraelita felekezethez tartozó magyarok, a jelentés országos »antiszemita rágalomhadjáratról« számol be az indexes újságírók esete kapcsán. Összemossák a városban (vélhetően provokációs jelleggel) megjelent pár plakátot és azt, hogy a jobboldali közvélemény teljes joggal háborodott fel az egyik érintett újságíró nyegle, cinikus magyargyalázásán. Hogy a történelemben nem először újra összeértek a nemzeti és nemzetközi szocialisztikus irányzatok, és az önkormányzati választásokra összeállt a pár éve még a parlamentben a zsidó képviselőket listázni óhajtó Jobbik és a papíron zabolázatlanul antirasszista MSZP, DK és Momentum –, az nem érdekelte a »fact-checking« különítményt.

De akkor térjünk vissza a kályhához, azaz a forráshoz: kikből is állt ez a »nemzetközi sajtószabadság misszió«? Nem fogják kitalálni: a nyílt társadalom hálózatához szorosabban vagy lazábban kapcsolódó sajtó- és jogvédő szervezetekből. A Reporters Without Borders, a European Center for Press and Media Freedom, az Article 19, a Committee to Protect Journalists kapott vagy kap forrást a Nyílt Társadalom Alapítványok infrastruktúrájából, az International Press Institute, a European Federation of Journalists, valamint a Free Press Unlimited – ugye, milyen sokan vannak? – pedig rendszeresen szervez előbbivel közös programokat vagy projekteket, ahogy magát a jelentést támogató South East Europe Media Organization is. Az áttét és az átfedés sokszoros, multiplikált: például a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézetet, illetve Alapítványokat évekig vezető Aryeh Neier a Magyarországot szintén rendszeresen, de félrevezető módon bíráló Human Rights Watch – mely szervezet érthetetlen okokból most kimaradt a buliból – mellett az említett Article 19 alapítója is.

A recept persze régi, de profi: építs fel egy összefüggő, de formálisan egymással nem azonos »brand« alatt működő szervezetekből álló hálózatot; alakítsd ki róluk a szakmaiság mítoszát; hitesd el, hogy a véleményük megbízható, hiszen »semlegesek«, pártokhoz nem kötődnek; hatékony PR-ral maszkírozd őket »civil jogvédőkké«, akik a csúnya politikával szemben »az emberek« érdekében lépnek fel (bár erre senki sem kérte őket); hivatkoztasd őket sokat egymásra, csináltass velük közös projekteket, az egymásra referálások metodikája váljon automatikussá és körkörössé, de maradjon belterjes; majd ha eljön a politikai akció ideje, add ki az ukázt: Támadás! Ez történt most is, semmi egyéb.”