A sasok tömegesen tiltakoznak a nevük és küllemük megcsúfolása miatt. A Fradi futballistáinak Zöld Sasokként emlegetése csapta ki náluk a biztosítékot.
„A sasok tömegesen tiltakoznak a nevük és küllemük megcsúfolása miatt. A Fradi futballistáinak Zöld Sasokként emlegetése csapta ki náluk a biztosítékot. Egyúttal javaslattal is élnek: a megfelelőbb Zöldike titulust ajánlják. Utóbbiak is a madarak osztályába tartoznak, de a verébalakúak rendjébe és a pintyfélék családjába soroltatnak. Apró magvakkal táplálkoznak. Önismeretük birtokában eszük ágában sincs a légtér uralásáról, kisebb-nagyobb állatok zsákmányolásáról delirálni.
Ez a kis ornitológiai gondolatfutam ötlött fel bennem, amikor nemrégiben megszokottan, de ezúttal is mély szomorúsággal szembesültem az FTC labdarúgóinak az Európa Ligából történt kiesésével. Egy harmincvalahányezres bolgár kisváros együttese foglalta el a nagyon óhajtott helyünket a legjobb harminckettőben, és gyűrte zsebre az ezért járó százmilliókat. Egy balkáni vidéki kiscsapat megelőzte egy több mint másfél milliós főváros legnépszerűbb, politikailag, kormányzatilag, anyagilag elöl-hátul támogatott tizenegyét. Tegyük még hozzá, hogy mindez a második számú európai klubtorna keretében történt. Bajnokcsapatunk ugyanis az elitcsoportból már az előjátékok során kipottyant, no nem a Real Madrid, hanem a Zágrábi Dinamó ellen.
Most tapasztalhattuk, a vigaszág is megugorhatatlan akadálynak bizonyult számukra. Legyünk tárgyilagosak. Az európai futball nagyhatalmak kizárólagosan uralják a fő színpadot. A második vonalban azonban korántsem ez a helyzet. Az itteni harminckettek között Ausztriát négy, Portugáliát három klub is képviseli, de találunk ciprusi, román, dán, görög, svéd résztvevőket is. Tao-özön, stadionépítési járvány, központi-állami megsegítés nélkül, alapvetően a saját lábra hagyatkozva. Vagy éppen ezért? Tévedhetetlenül tudják ugyanis, hogy teljesíteni kell, mert különben nem lesz fedezet környezetük átlagát jócskán meghaladó javadalmazásukra, és akár a napi nyolcórás kemény munka is fenyegetheti őket.
A magyar futball tartós nihiljét számos tényező okozza. Azonnal szakmai okok sorjáznak. Milyen színvonalú hazai szakemberképzés folyik, miféle követelményszint érvényesül ott, ha foci korifeusaink szinte kizárólag külföldi edzőkben látják a nemzetközi eredményesség zálogát? Súlyos problémát jelez az is, hogy a nem kevés közpénzzel megszórt, évtizede működő akadémiai rendszerünk eleddig képtelen volt akár egy olyan játékost kibocsátani, aki érdemben felkeltette volna egy európai topcsapat szerződésbe torkolló érdeklődését. Sőt a hazai klubok is százával foglalkoztatnak külföldi tucatjátékosokat. Netán azért, mert utánpótlás nevelésünk, akadémiai képzésünk színvonala még a szerény hazai igényszintnek sem felel meg? Vannak azonban olyan – minden bizonnyal rosszindulatú, alaptalan - vélekedések is, mely szerint a játékosimport anyagi ösztönző rendszere sokkal hatékonyabb, mint hazai játékosok nevelésével bíbelődni.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Régi-új érdeklődő a láthatáron.
A hazai sportági szövetségek ismét megválasztották az esztendő legjobbjait.
A magyar válogatottról és a Fradiról is beszélt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Ha ez igaz, úgy a Ferencváros mellett az MTK is nagyon jól járhatna.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
