„Nos, az első szó, ami az ember eszébe jut, az az alkalmatlanság. 2018-ban jobbkanyarral próbálkozni a rossz helyzetfelismerés iskolapéldája. Amikor a Fidesz lépte meg ugyanezt, akkor épp a jobboldal volt katasztrofális, hitét vesztett és megosztott állapotban, egy elvesztett választás után. Jelenleg a kormánypárt helyzete stabil, a hirtelen helycserék a pártok népszerűségi listáján pedig az ellenzéki oldalon történnek. Azt se felejtsük el, hogy hiába igaz az a tétel, hogy az MSZP és a DK történelmi okokból nem képes a csalódott fideszesek, a leszakadók megszólítására, szemben az új, hasonló terheket nem hordozó formációkkal, ha ebből arra a következtetésre jutunk, hogy gyáván és ötlettelenül kell másolni a Fidesz üzeneteit, vagy alkalmazkodnunk kell a témáikhoz.
Nem csak a helyzetfelismerés téves tehát, de a stratégia is. Bevándorlásellenességben ma senki sem lehet hitelesebb a kormánypártnál. Egy ellenzéki párt már akkor belesétál a csapdába, amikor bizonygatni kezdi, hogy eltérő álláspontja nem azonos azzal, hogy migránsokat telepítene a szomszédba, mert ekkor észrevétlenül alkalmazkodni kezd a kormánypropaganda által felállított keretekhez.
Meg sem próbálni magyarázkodni, sőt inkább azt bizonygatni, hogy patent ugyanazt gondoljuk, mint a kormány, viszont már pont olyan, mintha azzal az üzleti tervvel nyitnánk egy harmadik kocsmát a faluban, hogy kettőnek is milyen jól megy.
Nem beszélve arról, hogy lehet ugyan változtatni egy párt irányvonalán, de azért nem túl sűrűn. Amíg a 2018-as választásokon az MSZP-DK(-Együtt) összesítve szavazatokat vesztett a 2014-es összefogás eredményeihez képest, addig az LMP-nek sikerült növelnie a listán rájuk szavazók számát. Emögött nem nehéz felfedezni azt az okot, hogy Szél Bernadett alkalmas volt a baloldali szavazók megszólítására. A kormánynak egy gyenge balkanyar utáni éles jobbra rántása viszont törvényszerűen ahhoz vezetett, hogy az LMP lesodródjon az útról. A párt újonnan megszerzett szavazói joggal érezhették azt, hogy cserben hagyták őket.”