’89, Románia, kegyelmi állapot

„Már régóta nyilvánvaló számomra, saját bőrömön is tapasztaltam sokszor, hogy akár a véletlen is más irányba terelheti a jövőt, és az is világos, hogy kulcspillanatokban egy-egy vezetőnek, akit éppen felszínre dobott az ár, módja van döntő módon befolyásolni a történelmet. Ma már számokkal, tényekkel, statisztikákkal magyarázzák sokan, hogy a szovjet birodalomnak össze kellett omlania. Ez valószínűleg igaz, semmi sem tart örökké, de a kérdés mégis az: mikor kellett összeomlania? Ha nincsen Gorbacsov határozottsága – más megközelítésben: gyengesége –, akkor is így történt volna-e, vagy esetleg még hosszan vergődött volna Európának ez a része? Vagy ha Romániában nem a volt kommunista párt kispadon ülő – csak reformra, nem forradalmi változásra készülő – tartalékosai, Ion Iliescuék veszik át a hatalmat, vajon nem tisztult volna-e meg könnyebben az egész társadalom, és nem lett volna-e jobb magának a baloldalnak is egy sokkal radikálisabb szakítás a múlttal?

Megválaszolni tulajdonképpen nem lehet, mégis fel kell tenni ezeket a kérdéseket. Mert hát, visszatérve a magyar-román viszonyra, abban is biztos vagyok, hogy amennyiben még kap tíz-tizenöt évet a Ceaușescu-rezsim – mondom a példákat, hogy ez lehetséges lett volna: Kuba, Kína stb. –, akkor az erdélyi magyar közösséget sikerült volna visszafordíthatatlanul megritkítani, szétverni vagy akár a szó szoros értelmében elüldözni. Annak a rendszernek minden eszköze megvolt arra, hogy erőltetett iparosítással vagy más módon, nagy tömegeket ide-oda mozgatva, Erdély magyar többségű régióinak etnikai összetételét teljesen megváltoztassa. Mint ahogy, más eszközökkel persze – kiárusítva őket a Német Szövetségi Köztársaságnak –, sikerült az 1970-ben még háromszázezer fölötti németséget, tehát a szászokat és svábokat 1989-re már százezer alá nyomni, és ez a csökkenés aztán tovább folytatódott máig, most már harmincezren sincsenek. Minden bizonnyal hasonlóképpen történt volna ez a magyarokkal is, hogyha nem jön közbe 1989. Nem árt ezeket az alternatívákat is számba venni, amikor azt mérlegeljük, hova jutottunk, és hova juthattunk volna.”