Túl bonyolult

„A második paksi atomerőművet az Orbán-kormány azzal igyekezett eladni, hogy olcsó lesz, meg biztonságos. Azt, hogy olcsó, mostanában már csak olyankor mondják, ha zárt ajtók mögött válogatott fideszes közönségnek beszélnek – olyanoknak, akik a kritikus gondolkodást előzőleg leadták a ruhatárban. (Nehéz is lenne az olcsósággal érvelni azok után, hogy kiderült, a projekt teljes fennállása alatt állami támogatásra szorul majd – ezt az apanázst kellett az Európai Bizottsággal engedélyeztetni.) 

Az eredeti mondás, mint emlékszünk, a boldog emlékezetű Lázár János szájából az volt: »atombiztos«, hogy a tervezett kettő közül az első új blokk 2023-ban megkezdi az áramtermelést. A teljes magyar energiapolitikát e köré az állítás köré szervezték, mindent föltéve arra a lapra, hogy lesz majd egy néhány évig tartó puha átmenet, amelyben Paks2 második reaktora is elkészül, mindkettőt beüzemelik, hálózatra kapcsolják, az óhatatlan műszaki hibákat (lásd a Roszatom orosz és belorusz referenciaprojektjeit) fokozatosan kijavítják, miközben a régi blokkokat egymás után leállítják.

Ebben bízva engedhettük meg magunknak – pontosan engedhettük volna, ha igaz lett volna, amit ígértek –, hogy betiltsuk a szélerőműveket, a büntetőadó kivetésével és a lakossági támogatások elvonásával egész Európában példátlan módon lelassítsuk a napenergia-használat terjedését (az adóval pont úgy állították be a szabályozókat, hogy piaci alapon ne nagyon érje meg napelemet telepíteni – uniós pénzt viszont csak a csókosok kapnak rá), illetve lefékezzük az energiahatékonyság-javító beruházásokat.”