Törökjárás Budapesten

„Azért az elmúlt kilenc évben idelátogatott már néhány kormány- vagy államfő, minden oroszok elnöke például úgy jár ide, mintha csak a közértbe ugrana be ecetes uborkáért, de ekkora felfordulást még soha nem tapasztalhattak a budapestiek, mint most, Erdogan látogatásakor. Az én ismerőseim között is volt, aki a színházba nem jutott el, lehet azért, mert éppen a Diktátor című darabot akarta megnézni a Vígben.

Pedig a színház szolidáris volt, mert eleve később kezdték az előadást, de hát volt, akinek így is meg kellett elégednie azzal, hogy az utcán, konvojban suhanó dikt… izé, államfőt nézze a színpadi Diktátor helyett. Akadt, aki kétszáz méterre volt az otthonától, mégis két órát kellett várnia, hogy beléphessen a lakása ajtaján. Más a metróban ragadt, a Lukács uszodában hosszított programot nyomtak a vendégek, mert a Frankel Leó út gyakorlatilag lefagyott.

A város egy része  finoman szólva olyan hatást keltett, mintha egyszerre lenne benne filmforgatás, utcai sportverseny, állami ünnep és útfelújítás. Persze sokan találgatták, hogy miért pont a török elnök miatt kell ostromlott várossá változtatni Budapestet. Tudjuk jól: Erdogant mifelénk nagy becsben tartják, úgyis mint a kelet fényes csillagát (talán nem független ettől, hogy a mi kormányfőnk még egy tudományos szenzációval is szolgált nemrégiben a türk-magyar nyelvrokonságról), és természetesen éljen és virágozzék az örök és megbonthatatlan, de azért ez a felhajtás így is túlzásnak tűnt.

Illetve sokak számára nem, mert természetesen a megfejtések legkülönbözőbb variációi láttak napvilágot ‒ főként a közösségi médiában ‒ arról, hogy a hivatalos szervek miért nem tudtak lebonyolítani egy ilyen turnét, holott máskor ez nem haladja meg a kompetenciájukat.”