Nem kérdés, hogy mi tettünk sokkal többet, hiszen a balliberális oldal az ország kiárusításával, a gazdasági leépüléssel, a brutális eladósodással a globalista körök számára kiszolgáltatottá tették Magyarországot. E körök éltek is evvel, megpróbálták felszámolni például a vidéki életmódot úgy, hogy minden lehetőséget elvettek az emberektől. A Fidesz 1998 és 2002 között, majd 2010 után is a magyar emberek támogatásával, az adósság visszafizetésével felszámolta ezeknek az összeomlásoknak a következményeit. Ha az ország erősödik, akkor tudunk a jobb életminőségért és a bolygónkért tenni, pénzt költeni. Akkor van alkupozíciónk a globalizmussal vagy a brüsszeli nyomással szemben, a zöldebb gazdaságért.
Ki lehet-e jelenteni, hogy a ballibeárlis oldal Magyarországon globalista, a Fidesz pedig patrióta és az ökológiai gondolkodás híve? Például annak tükrében, hogy a szocialisták még a vágóhidakat is bezáratták, hogy kizárólag csak a multicégek több ezer-, vagy tízezer kilométerről importált hústermékeit lehessen megvásárolni itthon, miközben az Orbán-kormány visszaépítette a helyi gazdaság objektumait, a gazdák, a kisgazdaságok és a helyi feldolgozóipar támogatásával?
Ez teljes mértékben így van, a Fidesz gazdaságpolitikája önmagában sokkal környezetvédőbb, mint a korlátlan nemzetközi szabadkereskedelem feltétlen híveinek cselekedetei. Így a mi patrióta filozófiánk végrehajtásával a karbonlábnyomunk is kisebb lesz.”