„A politika a kompromisszumok művészete, tartja a sokat idézett mondás. Közhelynek tűnik, de a parlamentáris demokráciákat alapvetően a kompromisszumok működtetik. Van, amikor jó, és sajnos van, amikor rossz kompromisszumok árán, de működik ez a rendszer. De ha az államot külső támadás vagy csak fenyegetés éri, illetve a belső kohézióját támadják meg, akkor bizony már sokkal nehezebbé válik pusztán politikai kompromisszumokkal irányítani egy országot. Ez először belpolitikai feszültségekhez vezet, majd akár politikai-gazdasági anarchiába is süllyeszthet egy országot. Ezt pedig külső ellenfelei azonnal igyekeznek kihasználni, saját javukra fordítani. Talán a legnehezebb kihívás egy politikusnak, hogy megérezze, mikor jön el az a pillanat, amikor ritmust kell váltani, és a kompromisszumoknál sokkal fontosabbá válnak az elvek.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt a pillanatot nem érezte meg a Németországot évtizedeken át sikeresen kormányzó politikai elit. Nem vették észre, hogy az illegális migráció erősödése nem csupán egy kisiklás, hanem a második világháború és a német újraegyesítés után egy olyan fenyegetés, amely közép- és hosszú távon alapjaiban fenyegeti a német államot.