Jelen esetben a nincs másik, mindig szeplőtelen szűz, független objektív Index szerzője elismerte, hogy rendkívül impozáns az új Puskás Aréna, tényleg, hű meg ha. Még csak azon sem lamentált, hogy mennyibe került és fog kerülni (Orbán!), meg hogy mennyire emlékezteti a Colosseumra meg a császárkori szórakoztatásra (nem lamentált rajta, de azért leírja, tessék, ezen nem lamentált). A futball igazán alantas szórakoztatása a népnek, és kár ebbe ennyi pénzt tömni, hiszen a mindig független, objektív médiumok jobb helyet is tudnának a pénznek. Gondolom, feltőkésíthetnék a tömegek által látogatott alternatív lakásszínházakat, az NGO-kat, és az aréna helyén megrendezhetnék az új Woodstockot.
Ám a mostani beszámoló mégis inkább viccesre, mint kiszámíthatóan fárasztóra sikerült. A menetrendszerű ásítás helyett enyhe röhögést válthatott ki az olvasóból. Így számolt be a megnyitóról a világra széles körű kitekintéssel bíró nagybetűs szakma:
»Aztán hirtelen nemcsak a VIP-ben, de körben, az egész stadionban mindenki, de tényleg mindenki felállt, és két, a pályát körbesétáló gyerekkel együtt elénekeltek egy érzelgős dalt arról, hogy mi mind egy vérből valók vagyunk. Tudtam, hogy már hallottam, de fogalmam nem volt, valójában mi az, csak a refrén vége volt ismerős a Dzsungel könyvéből, miközben azért gyanítottam, hogy a Puskás megnyitóján mégsem énekelheti 70 ezer ember a Dzsungel könyvét.«