De itt nem pont az volt az egyik kísérlet, amit a Rojava-modell részének szoktunk tekinteni, hogy nem államközpontú nacionalizmust próbálnak megvalósítani, hanem elismerve az államok közötti töredezettséget, ezen túlmenően egy lényegében alulról szerveződő, önigazgatói rendszer felé törekednek?
Erre utaltam: igen, ez lenne a Rojava.
Ez lenne a Rojava. Te hogyan értékeled ezt, és nem arról van-e szó, hogy tulajdonképpen ez a modell válasz lenne a velük szemben megfogalmazódó vádra? A helyi autonómiát követelik. Nem ez az egyik nagy probléma, hogy túlmutatnak az állami érdekek rendszerén?
Én nem mennék túl a saját kompetenciámon, csak annyit jegyeznék meg ennek kapcsán, hogy természetesen, ha csak és kizárólag a szíriai kurdok, vagy egy kicsit szélesebb körben egy önigazgatói kísérletbe kezdtek a kurd nép bizonyos csoportjai, ez az igazi közösségi autonómia megnyilvánulása. Ám ez az önigazgatói kísérlet ilyen szűk keretek között kevés eséllyel bír a túlélésre, mégis az egész emberiség számára tapasztalat: amíg el nem tapossák, létezik egy közösségi, mint mi mondjuk, eredeti szocialista forma a gazdálkodás és a mindennapi élet megszervezése terén. Akárcsak a zapatisták Mexikóban, csak más feltételrendszerben, hogy az elmúlt évszázad gazdag tapasztalatait itt és most ne érintsem.
Tehát azok a hatalmak, akik itt szemben állnak a kurdokkal, most a törökökről van szó mindenekelőtt, ők nem is annyira attól tartanak, hogy ez a kísérlet, ez a szocialisztikus, ez a közösségi kísérlet kiterjed, hanem attól tartanak, hogy lehetőséget ad a kurdok további szabad szervezkedése számára. Ismétlem, a törökök végső soron egy új nemzetállami kísérlettől félnek. Attól félnek, hogy a kurdisztáni vagy a törökországi kurdok az önszerveződés útjára lépnek, noha tudjuk, hogy a kurdok körében is erős a polgári világ iránti elkötelezettség. A kurdokkal szemben fellépő államok a maguk eszközrendszerével tipikusan nacionalista-tekintélyelvű eszközrendszerrel képesek fellépni, ez a tragédia elsődleges forrása.”