A jogállam tünékeny pillanata

„Kövér László házelnök 4/2019. számú rendelkezésével október 17-én módosította a 9/2013. számú házelnöki rendelkezés 8.§-át: karámba terelte a parlamenti tudósítókat, a lehető legszűkebbre vette az újságírók mozgásszabadságát az Országházban és a Képviselői Irodaházban. Az új regula éppen a legfőbb népképviseleti szerv munkájának nyomon követésénél lehetetleníti el az online sajtó kedvenc műfaját, a videóriportot. Ezzel egyébként az ellenzéki képviselőket kergető udvari médiának éppúgy bevittek egy gyomrost.

A történet azért is izgalmas, mert a 2010-14-es ciklus alakuló ülése előtt, 2010. május 14-én kelt ötpárti politikai megállapodásba – az LMP javaslatára és Szili Katalin korábbi szocialista házelnök korlátozó gyakorlatának kritikájaként – bekerült egy pont arról, hogy a tárgyaló felek – köztük a Fidesz-KDNP – a nyilvánosság szélesítése érdekében áttekintik a parlamenti ülések képi közvetítésének és rögzítésének rendjét. Időközben a köztévé leszokott a parlamenti ülések közvetítéséről, most meg itt tartunk. Pacta sunt servanda inda house.

A házelnök mozgástere azonban elvileg így sem lenne korlátlan. Az Országgyűlésről szóló 2012. XXXVI. tv. 54.§ (2) bek. második mondata így szól: „A házelnök nem állapíthat meg olyan rendelkezést, amely az Országgyűlés ülésének nyilvánosságát, a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit kizárná.” Ehhez még bátran vegyük hozzá az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdését („Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”) és ennek mentén a sajtótörvénynek, valamint a médiaalkotmánynak a médiaszolgáltatók tájékoztatási kötelezettségéről és a közönség jogairól szóló szentenciáit. Eddig – főszabályként – a médianyilvánosság bátran odaléphetett egy politikushoz a Házban, míg ezentúl – főszabályként – a politikus fogja eldönteni, hogy médianyilvánosság elé kíván-e lépni. Az anyagi jogi helyzet közérthetően fogalmazva úgy áll: a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételei akkor biztosítottak, ha a parlamenti munkavégzés során nem a politikus dönti el, mikor áll nyilvánosság elé. A kérdés csak az: van-e jogorvoslati lehetőség a házelnöki jogsértéssel szemben?

November 11-én pereltük be a házelnököt és hivatalát, s kértük a parlamenti tudósítások korlátozásáról szóló októberi rendelkezés bírósági megsemmisítését. Másnap a parlament elé került a T/8016. számú igazságügyi salátatörvény, melynek 196.§-a alapvetően módosítja a Kp. előbb hivatkozott szabályait. Egyrészt a jövőben csak akkor lehet közigazgatási pert indítani, ha a fél a vitatott tevékenységgel szemben jogszabály által biztosított közigazgatási jogorvoslatot kimerítette. Namármost: a parlamenti forgatás megtiltásával szemben eleve nem létezik közigazgatási jogorvoslat… A NER azonban biztosra akar menni: „egyedi ügyben alkalmazandó általános hatályú rendelkezés akkor lehet közigazgatási jogvita önálló tárgya, ha azt a törvényességi felügyeletet vagy törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv, ennek hiányában az ügyész indítványozza.” Magyarul, elég volt a játszadozásból: két év bőven sok a NER-ben egy jogállami intézmény életben tartására. A Fidesz persze azt a taktikát is választhatná, hogy békésen tűri a házelnöki direktíva bírósági felülvizsgálatát, és a most folyó uniós jogállamisági vitákban büszkén lobogtatja az új Kp-t, mint az állampolgári jogvédelem kiszélesítésének iskolapéldáját. Igaz, ehhez egy csöppnyi nagyvonalúság is kellene. Ahhoz viszont újjá kéne születniük.”