„Azt mondja: »Odamentem utána a főnökhöz, mondom, főnök, hogy van az, hogy, mondom, a Krinyónak tizenkettőt kell adni, neked meg hármat? Mondom, ez hogy van?« Ez az év monológja. Tizenkettő a Krinyónak, három a főnöknek. Persze, millióban. A Krinyó amúgy kerületi önkormányzati képviselő, a kispesti Vagyonkezelő Műszaki Szervezet igazgatója, a főnök pedig Gajda Péter, a fővárosi XIX. kerület polgármestere. A polgármester meg is magyarázta a dolgot: a Krinyó éhes. Ő nyilván nem annyira, neki elég a három is.
Hősünk ezt is elmondta: »Vannak olyan emberek, akik a kerületi politikában azt mondják, ha évente nem keresed meg a százmillió forintot, akkor hülye vagy. Az is igaz, aki jól csinálja, nem a büdzséből veszi el, hanem olyan emberekkel köt szerződést, külső vállalkozóktól jön vissza. Ahol a pénz feletti osztásról döntenek, ott a hatalom, ott a pénz, ott az erő.« A fecsegő politikus Lackner Csaba kispesti szocialista önkormányzati képviselő, a XIX. kerületi önkormányzat várospolitikai, városüzemeltetési bizottságának, valamint a Közpark Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának elnöke. Gajda Péter polgármester bizalmasa, akivel közösen járnak focizni is.