Segít a magyar?

„Szóval akkor most szolidáris, segítő nép vagyunk, vagy éppen ellenkezőleg? Persze, tudom, e tekintetben sincs olyan, hogy nép. Mert sokan (és egyre többen) osztanak ételt vasárnaponként hajléktalanoknak, gyűjtenek ruhát, cipőt, látogatnak gyerekeket és időseket a kórházakban, utalnak pénzt kutyamenhelyeknek egyénileg vagy szervezetten.

Fogalmam sincs, milyen tradíciói vannak a segítségnyújtásnak Kenyában vagy Zambiában, de nekünk lenne honnan merítenünk. A kiegyezés után százszámra jöttek létre a fővárosban és vidéken kulturális, művészeti, vallási, önsegélyező és jótékonysági egyletek és alapítványok. A két világháború között ezek száma Budapesten 400-500-ra rúgott. Alapítóik, támogatóik a társadalmi elit, a királyi család és az arisztokrácia tagjai, illetve a nagypolgárság voltak.

Mindannyian ismerjük a Lánchíd építtetőjének vagy az Akadémia alapítójának nevét. Vagy itt van Weiss Manfréd, aki az első világháború két kurrens cikkéből, a konzervből és a töltényből gazdagodott meg. Csepelen létrehozta Európa egyik legmodernebb nehézipari központját. És irdatlan összegeket költött jótékonykodásra: utakat építtetett, támogatta a helyi iskolákat, munkáscsaládok százainak emeltetett házakat, lakásokat. A gyár alkalmazottainak kórházat, óvodát, iskolát létesített. 240 ágyas hadikórházat állított fel, egyetemi hallgatókat, diákszövetségeket, ingyenkonyhákat szponzorált. Feleségének emlékére létrehozta Budapest legmodernebb szülőotthonát és a Weiss Alice Alapítványt, amely szegénysorú lányok életkezdéséhez nyújtott anyagi segítséget.

A maximalista óbudai textilgyáros Goldberger Leó az alkalmazottainak lakásokat, orvosi rendelőt, napközit, sportpályát, pihenőtelepet tartott fenn. Írókat, tudósokat, színészeket támogatott, több szakmai és társadalmi egyesület, jótékonysági intézmény vezetőségi tagja és szponzora volt. Nagylelkűen támogatta a Nyugatot. Segítségével jött létre a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Textilkémia Tanszéke.

Rökk Szilárd ügyvéd az összes vagyonát kulturális és jótékony célokra hagyta. Nevét iskolák, iparegyesületek, zenedék foglalták imába. Nagylelkű volt az árvák, rabok, elmebetegek, vakok, kórházak irányában is. Támogatta a Magyar Tudományos Akadémiát, a tudományegyetemet. És ma? Lehet, egy évtized harácsolás után a NER-oligarchák is követik a dicső elődök példáját? Talán ezt jelzi a Zentének utalt százmillió forint? Ilyenkor talán azt sem illik firtatni, honnan is jött össze.”