A Központi Nyomozó Főügyészség a feljelentést bűncselekmény hiányában elutasította, amely döntéssel szemben előterjesztett panaszt a Legfőbb Ügyészség ugyancsak alaptalannak tartotta. Dr. Czeglédy Csaba Adrián ezt követően pótmagánvádlóként lépett fel, és továbbra is azt állította, hogy az ügyész bűncselekményt követett el a sérelmére. A Szolnoki Járásbíróság 2019 májusában az indítványát elutasította azzal, hogy a hivatali visszaélésnek nem sértettje, feljelentőként pedig pótmagánvád előterjesztésére nem jogosult.
A döntés elleni fellebbezést elbíráló Szolnoki Törvényszék 2019. szeptemberében helybenhagyta az elsőfokú határozatot.
A törvényszék a napokban kézbesített végzésében rámutatott arra is, hogy az ügyészség által mindvégig vitatott pótmagánvádlói állítás - mely szerint az iratok nem teljes körűen kerültek átadásra - kötelezettségszegést nem valósított meg. Ezen túlmenően a bíróság megállapította, hogy az ügyész a kényszerintézkedés fenntartását nem kizárólag a bizonyítás meghiúsítása, hanem a bűnismétlés veszélye miatt is indítványozta, amely álláspontját teljes egészében osztotta a letartóztatást meghosszabbító Szegedi Járásbíróság.