„Diákönkormányzatokat támogató, hosszútávú képzési rendszert dolgozott ki a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT), melynek első mérföldköve az a négy milliós képzési csomag, melyet csoportos szakmai képzésekre és egyéni tanácsadásra hívhatnak le a szervezetek. A Helyi Ifjúsági Összefogás Támogatása (HIÖT) program a diák- és ifjúsági önkormányzatiság erősítését és a fiatalok társadalmi szerepvállalásának növelését célozza meg. A programsorozat első rendezvényén, az Országos Ifjúsági Fórumon harmincöt város, hetven diákképviselője vett részt Budapesten a hétvégén.
A Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) által létrehozott Országos Ifjúsági Fórum egyrészt igény- és probléma felmérésről, másrészt szervezetfejlesztési, kommunikációs és diákjogi képzésről szólt október 5-én, szombaton. »A fiatalok helyi közösségeinek megerősítése kulcsfeladatunk, ezért hoztuk létre a Helyi Ifjúsági Összefogás Támogatása (HIÖT) elnevezésű programunkat« – emelte ki Hegedüs Zoltán, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke a megnyitón.