Hatásos behatások

2019. október 17. 09:45

Árulkodó, hogy a határon túli magyarok szavazati jogán fennakadó hazai haladárok személyesen agitáltak az uniós állampolgárok között.

2019. október 17. 09:45
Kacsoh Dániel
Magyar Hírlap

„Talán csak szimbolikus, ám mindenképp árulkodó látogatásokat tett a mosolygós Demszky-epigon a Soros-barát Frans Timmermansnál Brüsszelben, illetve az Independent által ugyancsak ünnepelt Ekrem Imamoğlu isztambuli polgármesternél. Aztán láthattuk, hogyan viselkedik a globális világrend egyik fontos, a társadalmat jelentős mértékben befolyásoló támasza, a közösségi média. A jobboldali orgánumok, így a Magyar Hírlap tartalmait például a Facebook sokszor visszatartotta, mondvacsinált magyarázatokkal nehezítette, sőt olykor le is tiltotta egyes cikkek megjelentetését. Közben a vak is látta, milyen erőforrások mozdultak meg az »egyesült ellenzék« üzeneteinek szétterítésére ezen felületeken.

Egyes hírek szerint akcióba lendítették a Budapesten lakcímmel rendelkező, nem magyar származású uniós állampolgárokat is. Hogy kik ők, mit gondolnak a világról, nem tudhatjuk, ahogy azt sem, kire szavaztak, ám egy biztos, közülük sokan ugyancsak az urnákhoz járultak. Az pedig mindenképp árulkodó körülmény, ahogy a határon túli magyarok szavazati jogán bezzeg fennakadó hazai haladárok, köztük a párbeszédes Szabó Rebeka volt élettársa, a félig komcsi, félig hippi Vincent Liegey személyesen is agitált körükben a Vote4 nevű kezdeményezés keretében Karácsony sikeréért. Ebben a DK-s Niedermüller Péter és a momentumos Berg Dániel is a segítségére sietett. Angol nyelvű Facebook-oldalt is létrehoztak, ehhez a szellemi muníciót Balogh S. Éva blogja, a Soros által is honorált Hungarian Spectrum adta, amelynek tartalma lényegében kimerül az Orbán-fóbiában.

Nyilvánvaló, hogy a globalista hatalmi szereplők Tarlós István megbuktatását preferálták, sőt, tettek is érte. Ettől függetlenül a választók döntését tiszteletben kell tartani, ahogy azt maga Tarlós, illetve a diktatórikusnak kikiáltott kormány is teszi, együttműködést kínálva Budapest újdonsült vezetésének. Magyarországon ugyanis demokrácia van, hiába próbálják ennek ellenkezőjét bemesélni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tolan
2019. október 18. 09:12
"Egyes hírek szerint akcióba lendítették a Budapesten lakcímmel rendelkező, nem magyar származású uniós állampolgárokat is. Hogy kik ők, mit gondolnak a világról, nem tudhatjuk, ahogy azt sem, kire szavaztak, ám egy biztos, közülük sokan ugyancsak az urnákhoz járultak. Az pedig mindenképp árulkodó körülmény, ahogy a határon túli magyarok szavazati jogán bezzeg fennakadó hazai haladárok, köztük a párbeszédes Szabó Rebeka volt élettársa, a félig komcsi, félig hippi Vincent Liegey személyesen is agitált körükben a Vote4 nevű kezdeményezés keretében Karácsony sikeréért. Ebben a DK-s Niedermüller Péter és a momentumos Berg Dániel is a segítségére sietett. Angol nyelvű Facebook-oldalt is létrehoztak, ehhez a szellemi muníciót Balogh S. Éva blogja, a Soros által is honorált Hungarian Spectrum adta, amelynek tartalma lényegében kimerül az Orbán-fóbiában." Nincs ezzel semmi gond! Erre a hatályos jogszabályok lehetőséget adnak! A kormányoldalnak nem jutott eszébe ez a legális manőver! Tehát a kormányoldal elgondolkozhat azon, hogy ő is bevethetne hasonló akciót a felvidéki és az erdélyi emberekkel! Hiszen ezek nem mindennapi anyagi és szellemi támogatást kaptak a magyar kormánytól! A jövőben viszonzásképpen eljöhetnének minden önkormányzati választásokra a jobboldalra szavazni! A Fidesznek csak egy dolga van: megszervezni vagy FÉLMILLIÓ szlovákiai és erdélyi ember számára, hogy magyarországi lakcímkártyával rendelkezhessenek! Ők lennének a határon túli magyarok légiója! Még van öt év! Hajrá!!!
tevevanegypupu
2019. október 18. 00:14
Semmi vész..Gyurcsány, Fekete-Győr és Karácsony kinyírják egymást. A bolsevikek szokása..na persze most nem jégcsákánnyal..esetleg ásóval.Gyurcsány meg Fekete-Győr főpolgármester jelöltje vesztett Karácsonnyal szemben..már ez is mutatja, mennyire szerethetik..Fekete-Győr kijelentette,hogy Budapesten a Momentum az első erő..Gyurcsány erre nem mondott semmit, csak mosolygott és közölte,hogy ő majd elbeszélget az emberekkel..ahogy eddig is tette..Karácsonyra 350 ezer ember szavazott, Tarlósra 300 ezer..Budapesten pedig van még 1 400 000 ezer ember akik nem szavaztak..Nem olyan fényes az a győzelem sehol egyébként, párszáz szavazattal győztek az ellenzék polgármesterei is..
Pelso j.
2019. október 17. 19:35
Na és, ha? Bejelentettek ötven félukránt egy szabolcsi viskóba amolyan jó polgári módon? Nem.
BőröndÖdön
2019. október 17. 18:57
Jaj,Dani,a Borkai sztoriban benne van minden,ami fidesz,lassan ezt felfogják az emberek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!