„Érdemes egy gondolatfoszlány erejéig eljátszani azzal, milyen következményekkel járt volna, ha a botrány kirobbanása után, egy hete mondjuk e szavakkal áll a nyilvánosság elé: »Menthetetlenül nagyot hibáztam, ígérem, hogy a választások után szőrcsuhában, mezítláb zarándokolok el Rómába. De saját vétkem miatt Győrt és a pártomat nem büntethetem, ezért arra kérem a szavazókat, vasárnap ne rám, hanem az eddigi közös munkára, a sikerekre, városunk fejlődésére szavazzanak. Én annak már nem leszek részese, de mivel helyettest nem jelölhetek, addig kitartok, mert Győr nem bukhat velem együtt.«
Budapest I., III. és VIII. kerületében, valamint három megyei jogú városban, Egerben, Szombathelyen és Tatabányán ezernél kevesebb voksnyi különbséggel nyert az ellenzék. Ha csak ennyit vitt el Borkai, most sem késő elővenni azt a szőrcsuhát.