„Úgy szétlopta a Fidesz Budapestet, és a főváros kerületeit, hogy a leköszönő kormánypárti polgármesterek rendre milliárdos közvagyonokkal, meggyőzően pozitív költségvetéssel adják át hivatalaikat az ellenzéki koalíció győzteseinek. Újpesten Wintermantel Zsolt kilenc, Óbudán Bús Balázs nyolc, míg Józsefvárosban Sára Botond hatmilliárd forintos egyenleggel számolt el, ami a baloldal eddigi vezetői teljesítményeit tekintve valószínűleg nem lesz jellemző az önkormányzati ciklus végére. Ezt alátámaszthatja az is, hogy a győztesek már most gigahitelek felvételéről beszélnek, a politikailag, morálisan nehezen értelmezhető választási szövetségek pedig sok éhes szájat jelentenek majd, és mindenki követelni fogja majd a maga vélt jussát.
Kilencmilliárd forintos vagyonnal adta át hivatalát utódjának a leköszönő újpesti polgármester, Wintermantel Zsolt beszámolója szerint az önkormányzat bank- és értékpapír számláin levő készpénz és állampapír állomány összege október 14-én elérte az említett összeget. A volt városvezető jelezte, hogy szeptemberben a IV. kerület saját adóbevételek 98,5 százaléka-a teljesült, ez a tavalyi év hasonló időszakához képest több, mint félmilliárd forinttal magasabb bevételt jelent. A kiadási előirányzatok szeptember végéig ig 47,8, míg a bevételi előirányzatok – állampapír értékesítés nélkül – hatvankilenc százalékon teljesültek, ami azt jelenti, hogy a költségvetés egyenlege egyértelműen pozitív. A kerületet kilenc évig vezető Wintermantel Zsolt felhívta a figyelmet, hogy Újpesten rengeteg folyamatban lévő fejlesztés zajlik, számtalan szerződéssel rendelkező, indítható beruházás van és megannyi kiviteli tervvel rendelkező, közbeszerzés után indítható projektet adnak át az új önkormányzatnak.