'56 hősei nem a legyőzöttségre emlékeztek

Annácska! Magácskának még nem szóltak, hogy október 13-a óta nincs diktatúra Magyarországon. Nem kell semmilyen zászlót emelgetni, csak össze kell fogócskázni, meg a zurnák elé járulni és lám-lám, a fidesz is verhető! Ennyi!

Ma már talán lehet őszintén beszélni az 1956-os eseményekről! Ezek két, jól elkülöníthető részre oszthatók: Az egyik: népfelkelés és forradalom, amelyet az egyetemi ifjúság és antikommunista oktatóik, a fiatal munkásság és értelmiség egy része robbantott ki október 23-án, ami a regnáló kormány bukásához vezetett! A másik (és most tessék jól figyelni!): mikor a kommunista hatalom rájött, hogy ennek fele sem tréfa, és a forradalmároknak, felkelőknek nincs megfelelő vezetője, ráküldött a forradalomra jó néhány egykori kommunistát (Nagy Imrét és társait, köztük a Donáth nagypapit), akik a felkelők számára is elfogadhatók voltak! Ezek néhány nap múlva megalakítottak egy reformkommunista kormányt, két megtévesztett kisgazda vezető (Tildy és Kovács) részvételével. A dolgokat, a fegyveres ellenállást ezek úgy alakították, hogy később a kommunistáknak és a szovjeteknek temérdek okot szolgált a forradalom véres leveréséhez és a megtorlásokhoz... Amely folyamatban ők is aztán mártírrá váltak... Hogy ez a két szál teljesen összefonódott: ebben a hitben éltünk nagyon sokáig! Nem véletlen, hogy az antikommunisták számára a forradalmi ifjúság jelenti az igazi hősiességet! Míg a kommunisták Nagy Imrében és társaiban látják a forradalom hőseit.

Ha itt diktatúra lenne már lámpavason lógnál apáddal együtt. Addig örülj amig nincs.

Nem hiszek neked Anna. Egy felforgató vagy, akármennyire negédesen szólalsz meg.