„Hogy kilencezer forint sok vagy kevés, az természetesen az egyéni helyzet függvénye. Azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek havi járandósága nem éri el az ötvenezer forintot, ez rengeteg pénz. És ők sincsenek kevesen, összesen 46 ezren. De jelentős összeg, havi járandóságának tíz százaléka ez annak a több mint félmillió idős embernek is, akinek százezer forint alatt van a nyugdíjuk, és bizonyára számít annak az 1 183 837 idősnek is, akinek a Nyugdíjfolyósító havonta kétszázezer forintnál kevesebbet utal. Annak a szerencsés 12 százaléknak, akik havonta több százezer forint nyugdíjat vesznek fel, vélhetően nem tétel a kilencezer forint.
Ha a kormány valóban segíteni szeretett volna az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő idős embereken, akkor nem egyszeri alamizsnát tolt volna nekik néhány héttel a választások előtt, hanem olyan lépéseket tenne, amelyek megakadályozzák teljes leszakadásukat, elszegényedésüket. Mert nyilvánvaló, hogy az elkövetkező évek egyik legfeszítőbb társadalmi problémája a nyugdíjasok széles körének elnyomorodása lesz. Hiszen miközben a jövedelmek az elmúlt években több mint tíz százalékkal emelkedtek évente, a nyugdíjak növekedése ennek alig ötöde volt. Ma az aktívak körében a nettó átlagjövedelem 239 ezer, ugyanakkor az átlagnyugdíj 130 ezer forint.