Az ellene irányuló támadások rá mért hatásáról Szabó 1945-ben így ír naplójában:
»...tudom, hogy legbelül sírig megmarad a végső erőm, a becsületé, az önbecsülésé, amely nélkül nem lehet élni… s a munkaerőmnek is van még bizonyítéka… De a rendes, igazi, normális élet számára elvesztem: ahhoz nem erőfeszítések kellenek, hanem oda se figyelő, laza, nyugodt erő, csöndes, természetes, halk biztonságérzet, olyasmi, ami nem foglalkoztat, ami nem vonja egyébről magára a szellemünk figyelmét… Most felejteni kéne, gyógyulni, ez volna a legelső…«
[Forrás: Szabó Lőrinc: Bírákhoz és barátokhoz (Napló és védőbeszédek 1945-ből). Magvető Kk., Bp., 1990.]