Ostromlott Budapest

„Az áporodott sötétséget 2010-ben friss szél fújta el, és végre megkezdődhetett a szédítő fejlődés. Ennek köszönhetően a korábbi gyalázatos éra idején folyamatosan pusztuló Várkert Bazár a budai Duna-part ékköve lett; részben az eredeti arculathoz visszatérve, részben teljesen megújítva a nemzet főterévé vált az Országház előtti tér; világszínvonalú múzeumi negyeddel gazdagodik a város, megújítva egyben a kutyaürülékes-hajléktalantanyás bozótossá züllött Városligetet; rangjához, történelméhez méltóan újjászületik az építészet terén a második világháborút tovább folytató kommunisták által tönkrerombolt budai Vár, hogy csak néhány nagy jelentőségű, felszabadító fejlesztést említsünk.

A libsi-bolsi veszélyeshulladék-lerakat, az 1918–1919-esek utódai épp ezért fuldokolnak a dühtől, hogy Budapest 2010-ben felszabadult, és a korrupciógyanús ügyletek, a tudatosan szabadjára engedett züllés, a tobzódó idegenség borzalmas évtizedei után végre ismét nagy lendülettel elindult a felemelkedés, a megújulás útján. Európa-szerte vágyott turistacélpont lett, öles léptekkel zárkózik fel a közép-európai térség korábban mellettünk elhúzó fővárosaihoz, és nem utolsósorban az egyetemes magyar nemzet büszke központjává vált. Egyszerűbben fogalmazva vérgőzösen, habzó szájjal gyűlölik, hogy Buda nagyszerű történelmi visszavívásai után kilenc esztendővel ezelőtt Budapestet is visszavettük tőlük mi, jó szándékú magyarok.

Az egyszerre nevetséges és irtóztató gyűlölködőket ez a felszabadulás kényszerképzetes megszállottságukban vérig sértette. Úgy érzik, világraszóló skandalum esett meg, és most »vissza« akarnak térni – a torz zsákutcához. A multikultis szlömösödéshez, a városállami partizánharchoz, az értelmetlen, értéktelen idegenséghez.

Igen, Budapest ismét ostrom alatt áll. Az októberi ütközetben meg kell tartanunk a bástyát, megvédeni a zászlót. A piros-fehér-zöldet, amit annyi áldozat árán sikerült újra kitűzni. A hazáért előre!”