„Az eszköz az új börtön felépítéséhez a népességkeveredés, mert a beáramló idegenek nem kívánnak az őslakók törvényei, hagyományai, erkölcsei szerint élni, hanem maguknak építenek szörnyű és torz létformát a magukkal hozott szabályokból, szokásokból, az úton összeszedett tapasztalatokból, a megszállt népek gyengeségeiből. Minél többen lesznek az újak, annál szívesebben és hatékonyabban rombolják le a régiek létformáit, a primitív és lélekidegen létezés, az állandósuló félelem börtönébe zárva a maradék őslakókat.
Ez volna az eszköz, a kulcs pedig, ami az eszközt működőképessé tette, a gyermektelenség, a népességfogyás és az ebből fakadó gyengeség. Minél inkább fogy az európai ember, annál több idegen áramlik a helyére, miáltal az európai ember még gyorsabb fogyásnak indul, hiszen szűkülnek előtte a távlatok, minek vállaljon gyereket, és még erősebb lesz a beáramlás, amíg be nem következik a szörnyű végzet, amikor a maradék őslakókat rezervátumba zárják, mint az indiánokat.