Miközben be akarják csapni az embereket, aközben nem is értik, hogy miért alaptalan a félelmük. Interjú.
„Valóban helytelen lenne a Népszava, a 444 és az Index, valamint Jakab Péter jobbikos országgyűlési képviselő elemzése?
Itt elsősorban nem is elemzésről van szó, pusztán arról, hogy helytelen következtetésre jut az, aki kedve szerint szemezget az adatok között. Itt is ez történt. Az összes olyan kormánykritikus médium és ellenzéki politikus ebbe a hibába futott bele, aki szerint az Eurostat egyes adatait öncélúan ki lehet ragadni az összefüggésrendszerből. A számok tehát hiába tényszerűek, ha rosszul értelmezik, vagy szántszándékkal kiforgatják őket.
Úgy jártak el ebben a kérdésben, hogy az kimeríti a hanyagság vagy a szándékos félrevezetés fogalmát. Ezzel szemben kellő alapossággal és tárgyilagossággal be lehet mutatni a teljes képet, ami pedig a valóságot igyekszik ábrázolni. Ők ezt azért sem tették meg, mert az nem igazolja az általuk láttatni kívánt téves képet, hanem éppen ellenkezőleg. Ezért inkább tudatosan »nem bontották ki az igazság minden részletét«
Hogy fest a teljes kép?
Az a gerjesztett kép teljesen hamis, hogy míg megállítjuk a migrációt, közben »vendégmunkásokkal« árasztanánk el az országot. Ezzel szemben a tény az, hogy a migráció megállítása mellett, Magyarország az EU országai közötti összehasonlításban az élbolyban van a nem uniós országból érkező, tartózkodási engedéllyel rendelkezők népességhez viszonyított aránya tekintetében. 2010-2018 átlagában ugyanis nálunk az egyik legalacsonyabb ez a szám, nem éri el az 1 százalékot sem, míg van olyan uniós ország, ahol ugyanez az adat meghaladja a 16 százalékot. Ráadásul az uniós átlag egyötödét sem éri el a magyar mutató. Mindezt pedig úgy értük el, hogy közben a statisztikai belső eloszlás sem mutat semmilyen érdemi eltérést hazánk vonatkozásában. Főleg nem olyat, mint amire tévesen alapozni próbálnak a hamis kép gerjesztői, mert arra alkalmas adat nem is létezik.
Tehát egyszerűen megpróbálják becsapni az embereket, vagy maguk sem tudják, hogy tévednek?
Tartok tőle, hogy miközben be akarják csapni az embereket, aközben nem is értik, hogy miért alaptalan a »félelmük«. Nem lennék persze meglepve, ha ez nem is érdekelné őket. Jakab Péter pedig felesküdött rá, hogy Magyarország érdekeit képviseli, mégis úgy tűnik, nem felel meg az alaposság, a tárgyilagosság és a konstruktív kritikai hozzáállás minimum-követelményeinek.”