Fölháborodás helyett

„Az egyetlen börtönterápiás csoport, mely öt éve működik, a kiskorúak elleni szexuális bántalmazásért elítélt rabok elenyésző töredékét éri el, eddig összesen hetven főt. Ezzel a 60-80%-os visszaesési arányt aligha lehet leszorítani.

A másik terápiás csoport 2009-ben alakult. Eredetileg börtönből szabadult elkövetőkkel. 2010-ig kaptak állami támogatást, azóta semmit. Havonta egyszer jönnek össze pár órára, öt-hat állandó résztvevővel. A csoportot felerészben olyanok alkotják, akiknek még semmilyen gyermekbántalmazáshoz nem volt közük.

Röviden: a saját vágyaival küszködő nem kevés embertársunk közül szinte senki, csupán néhány fő kap valamilyen segítséget egy folyamatosan a megszűnés határán billegő csoportban, mely az összejöveteleihez helyszínt is alig talál, mert sehol sem fogadják őket szívesen.

A pedofilia nem büntetendő cselekmény! Nem is szabad annak lennie! Sehol sem büntetik, mert nem is lehet. Mivel nem cselekmény. Hanem vágy. Gyerekekre irányuló szexuális vágy. Akarattól függetlenül kialakul és meg nem változtatható szexuális beállítottság. El tudja képzelni a heteroszexuális olvasó, hogyan az ő szexuális irányultságát valamilyen terápiával a saját nemére, avagy gyerekekre lehetne  irányítani? Ne gondolja, hogy ez fordított irányban inkább lehetséges.

Nyilván nem lehet büntetni a pedofilt, aki a vágyait leküzdve soha gyerekhez nem nyúlt, nem mutogatta senkinek semmijét, nem készített, terjesztett, birtokolt, vásárolt eleven gyerekkel készített pornográf anyagokat. Nyilván büntetni kell a gyerekek ellen irányuló szexuális abúzust akkor is, ha – miként az esetek többségében! – nem pedofil irányultságú ember követte el.

Ha büntetnék valamennyi szexuális irányultságot, amelytől hajtva bűncselekményeket lehet elkövetni, akkor a társadalom túlnyomó részének börtönben lenne a helye, hiszen a leghétköznapibb szexuális bűncselekmény mégiscsak az ellenkező nemű, a beleegyezési korhatárt elért emberre irányuló erőszak, amelyre a heteroszexuális késztetés hajtja az elkövetőt.”