Egy hiteles közlemény

2019. szeptember 09. 12:39

A hatalom általi uszítás, badar beszéd, alantas propaganda, szándékos torzítás mellett a bornírt hülyeség már fel sem tűnik.

2019. szeptember 09. 12:39
Mátyás Győző
168 Óra

„Csak hát az a helyzet, hogy ez a közlemény olyan szennyezett szövegtengerben jelent meg, amelyben már nem is nagyon keltett feltűnést. Hiszen a hivatalosság, vagyis pártunk és kormányunk maga gyártja a legeminensebb hoaxokat és badarságokat. Csak találomra mazsolázzunk például a Fidesz honlapjáról. A legutóbbi közlemények között azt találjuk, hogy az Európai Parlamentben »a bevándorláspárti erők« (ugyan kik azok?) »bosszút akarnak állni«, és »a migrációt szervező Soros-hálózatra akarják bízni, hogy eldöntse, melyik tagállam jogállam, melyik nem, és ehhez további eurómilliókkal akarják kitömni a Soros-hálózatot«. Ez azért szép kövér hoax, amelyik nyelvi igényességben is elég jól passzol a bűzügyi »kommünikéhez«.

De hát említhetnénk a legújabb gyöngyszemet, amit maga a miniszterelnök gurított a nyilvánosság elé. A népességfogyás okairól szólva azt mondta a budapesti Demográfiai konferencián: »Személyes véleményem, hogy az ok elég nyilvánvaló: azért lett európai probléma, mert Európa megvívott saját magán belül két kegyetlen polgárháborút. Ezeket az iskolában világháborúnak nevezik.« Nem, nemcsak az iskolában, hanem a józan ész agoráján is. Mit lehet egy ilyen kinyilatkoztatásra mondani? Mekkora hoax ez? Hogy szándékos provokáció volna? Nyilván. De miért? Mi a cél ezzel, a közbeszédben uralkodó káosz növelésén kívül?

A hatalom által uralt fórumokon a sok uszítás, badar beszéd, alantas propaganda, szándékos torzítás és elfogadhatatlan kifejezés revitalizálása miatt már annyira deformálódott a közbeszéd, a nyelv, hogy a bornírt hülyeség fel sem tűnik.”

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pensioner
2019. szeptember 10. 12:12
Igen, tényleg ugy tanitották, hogy világháború, és arra emélkszel, hogy a vörösterrort miként tanitották? Ami az elvtársaidnak még mindig dicsőséges 133 nap?
IV. Fawkes
2019. szeptember 09. 18:21
Ez a dinnyeföldön is kilógna a sorból, olyan buta.
atila68
2019. szeptember 09. 17:22
Kedves Mátyás! Az, hogy maga nem érti, nem ért vele egyet, nem akarja érteni, még nem jelenti azt, hogy hülyeség. Megjegyzem ha maga írhat róla véleménycikket, akkor egy miniszterelnöknek miért ne lehetne személyes véleménye? Továbbmegyek. Kedvenc közéleti pedofilom (Gy.Ferenc), fecskevállú forradalmárom (Momentán), valamint az ellenzéki EU rezidensek napra nap helyeznek el hasonló gyöngyszemet/gyöngyszemeket a facebookon. Csemegézzen abból!
puszika
2019. szeptember 09. 17:14
Győző elvtárs! Azt tudjuk,hogy a 168 tóránál nem nehéz buta firkásznak lenni. De,hogy ezt miért kell minden alkalommal tudatni a nagyérdeművel, máig rejtély maradt. Ja,hogy ez azoknak szól akik rendszeresen olvassák. Megértem! Nekik szájbarágni kell!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!