Büszke vagyok, amikor egy diákom kiáll magáért

„Napok óta hangos a sajtó. Az egyik oldalon diákok vegzálásáról, a másik oldalon diákok politikai célra történő felhasználásáról szól a fáma ugyanannak a történetnek a kapcsán. Használják őket erre vagy arra a célra. Megint. Diákokat vonunk be. Gusztustalan ez az eszköz, az már biztos. Pedig nem kellene. De büszke is vagyok. Mert a diákok beleálltak a helyzetbe, kiálltak a véleményük, a társuk mellett. Mert képzeljétek el kedves okos felnőttek, van nekik véleményük, gondolataik, határozott álláspontjuk egy-egy téma kapcsán. Ami a sajátjuk, vallják és tartják. Ez pedig egyik oldalon sem hangzik el. Nem hangzik el, hogy attól mert valaki diák, ne adja Isten kiskorú, attól még lehet, van, sőt, kell hogy véleménye legyen. Hisz jó esetben ezt tanítjuk neki: tanítjuk, hogy önállóan gondolkodjon, merje azt felvállalni, tudjon kiállni mellette, el tudja mondani, fel tudja vállalni. Én büszke vagyok amikor egy diákom kiáll magáért. Mert akkor elértünk valamit a tanítás közben. Elértük azt, amit el kellene érnünk. Volt valaki őszintén büszke? Leült vele beszélgetni, megkérdezni a véleményét, meghallgatni a gondolatait!? Hát, nem. Egyik oldal sem.

Akkor milyen példát is mutatunk ezzel? Az egyikkel azt, ha vállalod a véleményed akkor rádszállunk, meghurcolunk, megbüntetünk. A másikkal azt, hogy a véleményed miatt politikai célra használunk, példálózunk veled, ha akarod, ha nem. Egyik sem jó. Hisz mindegyik más, mint ami az eredeti cél. Ezzel csak azt érjük el, hogy majd tényleg nem mernek véleményt formálni, mert azt látják, csak rosszul jöhetnek ki belőle. Pedig ők csak gondolkodnak. Igen, bármennyire is hihetetlen, akkor is van gondolatuk, amikor nem mondják meg nekik, mit gondoljanak. Sőt, akkor van igazán!
Nah, ez dühít valójában a sztoriban!

Tudom, semmi sem drága, ha politikáról van szó. Senkinek sem az.
Ezen kellene igazán elgondolkodni, megérteni, oldaltól, pártállástól függetlenül...”