„Félszáz ember között három haramia, azaz öt-hat százaléknyi bűnöző – ez nagyon rossz arány. Erről beszélünk évek óta. Ha én – uniós állampolgárként – öltönyben-nyakkendőben mondjuk az Egyesült Államokba vagy Izraelbe utazom, a vízummentesség dacára (vagy éppen amiatt) alaposan kikérdeznek a biztonságiak, és teljes joggal teszik. Ha ellenben egy afrikai bőrébe tudnék bújni, és gumicsónakon, bermudában és strandpapucsban beeveznék a Földközi-tengerre, nyomban a fedélzetére venne valamely „civil” hajó, hogy a Nyugat az én sorsomon keresztül nyugtassa a saját lelkiismeretét. Főleg a »civil« Nyugat. Mert a civil nem számoltatható el, legfeljebb a megbízóinak tartozik, míg egy belügyminisztert előbb-utóbb elér a választó haragja.
Tegyük fel, én vagyok Hameda Ahmed. Rajtam a narancssárga mellény, június végén felvesz a bőszen Európa felé tartó Carola Rackete, majd letesz Lampedusán. És most, szinte napra pontosan három hónappal később derül ki az európai polgár számára, hogy én, Hameda Ahmed valójában nem menekült, hanem kegyetlen bűnöző vagyok. Fel kellene már hagyni ezzel a menekültesdivel. Menekült az, aki az üldöztetés elől az első számára biztonságos országba eljutva menti a bőrét. Menekült az a több millió szíriai, aki a polgárháború óta a szomszédos Törökországban, Libanonban várja országa sorsának jobbra fordulását. Kérdeznénk a migránsbiznisz kifejezéstől idegenkedő széplelkektől – vagy legalább a földrajztanáruktól –, vajon az egyiptomi Hameda Ahmed és Mahmud Asuia, valamint a guineai Mohamed Conde számára valóban Olaszország-e az első biztonságos állam? Feltéve, de meg nem engedve, hogy valóban menekültek lennének.