„Fiatal baloldaliak, diákok és tapasztaltabb mozgalmárok közösen alapítottuk a Szabad Budapest választói mozgalmat, amely értékalapon szerveződik, céljai azonban a reálpolitikai térből indulnak ki. Alapító értéknyilatkozatunk elvei mentén kiválasztott jelöltek kampányát segítjük önkéntes munkával és toborzással, célként kitűzve, hogy ezáltal az októberi választáson az elkötelezett baloldali közösségek, szervezetek és intézmények meglévő erőforrásait megvédjük, befolyásukat a helyi politikában növeljük.
Fő inspirációnk a nemzetközi municipalista, vagyis önkormányzati mozgalomként szerveződő baloldal, amelyhez olyan kezdeményezések tartoznak, mint a Barcelona en Comú vagy a Zagreb je NAŠ! Ezek a csoportok szintén választói mozgalomként szerveződtek, baloldali szociális és zöld értékek mentén, hogy az alulról szerveződő közösségek befolyását megnöveljék a helyi döntéshozásban. Barcelonában éppen második ciklusát kezdi a mozgalom polgármestere Ada Colau, a horvát baloldali önkormányzati platformnak még 2017-ben sikerült a zágrábi közgyűlésbe 4 helyet megszereznie, és számos helyi jelöltet is győzelemre vezettek.