Ez a kurzus azt szereti, ha az emberek engedelmeskednek

2019. augusztus 21. 13:25

Az államnak van szerepe, de nem az, hogy tönkreteszi azokat, akik jól teljesítenek.

2019. augusztus 21. 13:25
Wittinghoff Tamás
24.hu

„Ha már oktatás: Budaörsön két iskola igazgatói pályázatát dobta vissza az Emberi Erőforrások Minisztériuma, de némi hadakozás és üzengetés után egy évre meghosszabbították az igazgatók mandátumát. Ha az lejár, milyen eszközei lesznek a városnak, hogy elérje a maradásukat?

Annyira irracionális ez a történet. A rendszerváltástól nálunk az oktatási intézmények fejlesztése, bővítése alapvetés volt.  15-20 éve még a mi nyálunk csorgott, amikor a német testvérvárosban jártunk, most már ők mondják, hogy irigykednek a mi intézményeinkre. Minden nagyképűség nélkül elmondhatjuk, hogy amikor bevezették a mindennapos testnevelést, nem azon kellett agyalni, hogy a lépcsőházban fognak-e futkározni a gyerekek, hanem minden óvodában volt tornaszoba, minden iskolának volt megfelelő csarnoka. Mind technikai szinten, mind a pedagógusok juttatásait illetően magas színvonalon láttuk el az iskoláinkat. Nem Budaörs volt az egyetlen, sok településen kiemelt kérdés az oktatás, sőt sok település szeretett volna így tenni, de önhibáján kívül nem tudott.

Elfogadom, hogy az államnak van szerepe, és igenis tessék segíteni ott, ahol szükség van erre, de nem úgy, hogy tönkretesszük azokat, akik jól teljesítenek.

Két lépésben államosítottak: először elvették a fenntartást, aztán a működtetést. Annyi jogot még hagytak ez év nyaráig az érintetteknek, hogy véleményezhettek. Az igazgatói pályázatoknál a szülői munkaközösség, a dolgozók, a pedagógusok véleményét figyelembe vettük. Egyszer volt csak konfliktus, amikor a fideszes többségű képviselő-testület szeretett volna egy olyan igazgatót kinevezni, akit nem támogatott a tantestület. Az önrendelkezés lényege, hogy egy adott helyi közösség tudja, hogy mire van szüksége. Ezt egy minisztériumból nem lehet eldönteni. Nincs miről vitázni egy olyan szituációban, amikor tanárhiány van, az iskolaigazgatói pályázatokra kevesen jelentkeznek. Két olyan intézményről beszélünk, ami az elmúlt 5-10 évben fantasztikus eredményeket ért el. Két igazgató pályázik, mindkettejüket maximálisan támogatja az összes véleményező fórum. Ezek után visszadobják a pályázatukat azzal, hogy nem tartják elég meggyőzőnek. Ha a két igazgató cinikusan annyit írt volna, mint a Fidesz a választási programjában, hogy »Folytatjuk!«, az is bőven elég lett volna.

Ez az utolsó lépés mutatja, hogy nem bírják elviselni az autonómiát. A törvényből most már kikerült, hogy ezeknek a fórumoknak a véleményét ki kell kérni, innentől politikai alapon lehet bárkit kinevezni, úgy, mint a tanácsi időkben. Pontosan tudták, hogy szeptembertől indul az új tanév, valakinek megbízást kell adni, megadták hát a két hivatalban lévő igazgatónak, de az öt helyett egy évre. Ez mérhetetlenül megalázó, ráadásul a Herman Ottó Általános Iskolában az előző tanévben is ez történt. Nehéz nem észrevenni, hogy Budaörsön szabadabb a levegő, az értelmiségiek és intézményvezetők meg merik fogalmazni a véleményüket, elmondták, hogy a pedagógusok juttatásainál hogyan lettek félrevezetve, hogyan szüntetik meg a tanszabadságot és ezzel a tanárok kreativitását.

Az ember nem tud másra gondolni, mint hogy a jelenlegi kurzus azt szereti, ha az emberek nem gondolkodnak, hanem vakon engedelmeskednek.

A két igazgató milyen hangulatban van? Akarnak a most megadott egy éven túl is maradni, vagy belefáradtak a harcba?

Egyikükkel beszéltem röviden. Amikor a gimnázium igazgatója, Árendás Péter megtudta, hogy a pályázatát visszadobták, felhívott azzal, hogy úgy helyes, ha ezt tőle tudom. Akkor még nem tudtuk, hogy egy évre mégis meg fogják hosszabbítani a megbízatását. Két köztiszteletben álló emberről van szó. Egy olyan országban, ahol az oktatás bajban van, öröm ezekbe az iskolákba elmenni. Nem véletlen, hogy nagyon sok kormánypárti is azért dolgozik, hogy a gyereke bekerüljön az Illyésbe. Ott értéket közvetítenek, de nem csak egyfélét. A liberális szó ott nem azt jelenti, hogy rájuk erőltetnek egyfajta nézetrendszert, hanem mindenféle nézetnek, vitának és vitakultúrának a lehetősége is terítéken van. Nemrég fogalmazott úgy Árendás Péter, hogy „egy bizonyos kor után az embernek el kell döntenie, hogy érdekek vagy értékek mentén él”. Hogy ő hogy fog dönteni egy év után, azt nem tudom, de fideszes körökből eljutott hozzám, a cél az, hogy mivel egy év múlva eléri a nyugdíjkorhatárt az igazgató úr, minden fájdalom nélkül lehet majd azt mondani, hogy viszontlátásra. Turcsik Viktor álláspontját a médiából ismerem. Azt mondta, hogy szereti ezt a munkát, a tantestülettel remekül együtt dolgoznak, nincs szándéka abbahagyni, amíg hagyják, ő dolgozik.

Bár nem olyan látványosan, de Gödöllőhöz hasonlóan, Budaörsön is volt némi hulladékválság, nagy késésekkel szállították el a szemetet. Hol tart most az ügy?

Sok a panasz, de nem akarok Érdre mutogatni, az nagyon olcsó lenne. Nekik is nyűg az, hogy rájuk lett tukmálva egy olyan konzorcium létrehozása, amiben nekik kell ellátni azt a feladatot, amihez elégtelen forrást kapnak az állami NHKV-től. Ez az utólagos finanszírozás agyrém, sokszor nem is annyit kapnak, amennyi a tényleges költség. Eközben sok gond van a zöldhulladék elszállításával, a lomtalanítással. De látom a szándékot, és hogy tesznek a problémák megoldásáért, most egyébként csomó új eszközük lesz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lion
2019. szeptember 28. 16:45
Wittinghoff elvtárs pedig azt szereti ha neki engedelmeskednek.
Zsusztina
2019. augusztus 22. 06:53
Szegény ellehetetlenített Wittinghoff!
Zsusztina
2019. augusztus 22. 06:52
Ha a németeknek csorog a nyáluk, úgy irigykednek, akkor mi a baja Wittinghoffnak? Elvette a Fidesz a tornatermeket, -szobákat.
Peter8811
2019. augusztus 21. 23:19
Bakács Tibi bácsira hasonlít. Csak nem rokonok?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!