Miért gondolkodnak így a keletnémetek?

„Milyen hatásai voltak az NDK kivéreztetésének, ami abból következett, hogy elmenekült a jól képzett középosztály? Milyen érzés lehetett elbúcsúztatni a Nyugatra tartó barátokat és rokonokat a vasútállomáson azzal a tudattal, hogy sosem, vagy legfeljebb nyugdíjaskorunkban látjuk őket viszont?

Mit csinál [ez a rendszer] az emberekkel, akiknek folyton résen kell lenniük és csak kevesekben bízhatnak? Amikor megtudják, milyen könnyen jelentik fel őket az iskolában, az egyetemen, az üzemekben vagy éppen a szomszédságban és a saját családjukban? Az SED-rezsim üldözései és túszejtései mindenkibe belemartak és bizalmatlanságot ébresztettek az emberekben egymás iránt. Ez az ellenség- és rémképeknek, a mindennapi élet szűkösségének, a szolidaritás elvesztésének, társadalmi csoportok izolációjának és a bizalom és együttműködés hátráltatásának melegágya. Az elhatárolódás a fejekben kezdődik és csak nehezen tűnik el.

Az NDK negyven évének hatásait (mindezt egy másik német diktatúra évtizedeit követően) néhány szakember munkájának ellenére nem beszélték még ki alaposan a keletnémetek és az ügy iránt nem érdeklődő nyugatnémetek, de ettől még relevánsak maradnak és továbböröklődnek a következő generációra. Aki meg akarja érteni országunk keleti felének belső állapotát, nem találkozik ezekkel az elbeszélésekkel. Amire most szükségünk van, az az NDK és a rendszerváltás multiperspektivikus megfigyelése. Az NDK mindennapjairól kell beszélnünk, az alkalmazkodásról és tagadásról, felelősségről és kudarcról, ellentmondásról és ellenállásról. Másként azokat választják meg ma is, akik egyszerű megoldásokat kínálnak. Ki kell jönnünk ebből a zsákutcából.

Nincs ideális állam, ezért folyamatosan kell a meglévő tökéletesítésén dolgoznunk és több igazságosságot követelnünk. Erre adottak a lehetőségek, de fárasztóbbak, mint az utcán kiabálni. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy visszahozzuk a megkeseredetteket és megnyerjük őket a demokráciánknak. Első lépésként komolyan vehetnénk a csalódásaikat, amelyeket a leszakadt régiók, egyenlőtlen fizetések és életkörülmények, alacsony nyugdíjak, az idegenektől és a külföldiek által elkövetett erőszaktól való félelmeik okoztak. Ha tanulhatunk valamit a békés forradalomtól és 1989 őszétől, az az önfelszabadítás a kelletlenség alól, és saját magunk feljogosítása a tárgyalásra.”