„A kancellár egy sor olyan kijelentést tett, ami jelzi az irányváltást, és megalapozhat egy sokkal jobb irányt a kétoldalú viszonyban és az európai politikában egyaránt. Először is elismerte a visegrádi négyek gazdasági teljesítményét, és békülékeny, kompromisszumra törekvő hangot ütött meg a következő uniós költségvetést illetően is. Az üzenet világos: Merkel érti, hogy a kelet-közép-európai országok nem másodrendű tagállamok, amelyek a gazdagabbak könyöradományán tengődnek, hanem Európa gazdaságának új motorjai. Másodszor, a közös pontokat hangsúlyozta a migrációs politikában, ami egyértelműen jelezte, hogy a szokásos kvótamantra helyett legalább elkezdte komolyan venni a magyar stratégia kulcselemeit, a határvédelmet és a helyben való segítséget.
A hangnemváltás oka egyértelműen az európai politika átalakulása. Amikor Angela Merkel az EP-választás után hazatért az oszakai G20-csúcs margóján tartott egyeztetésről, meglepve tapasztalta, hogy terve a Frans Timmermans-vezette Európai Bizottságról visszapattant saját pártcsaládjáról és az Európai Tanácsról egyaránt. Ursula von der Leyen volt német védelmi miniszter elnöksége persze jó Merkelnek, de az odáig vezető út nagyon is tanulságos volt. Bebizonyosodott, hogy a V4-eket nem lehet megkerülni, mivel a csoport magában is erős, ráadásul többek között Párizs és Róma is komoly partnernek tekintette. Manfred Weber maga mondta, hogy nem akar fideszes szavazatokkal elnök lenni, Timmermans pedig személyes küldetésének tekintette Varsó és Budapest vegzálását – mindketten elvéreztek a csatában. Aki nem adja meg a tiszteletet régiónk országainak, a V4-ek-nek, aki zsarol és fenyeget, az nem lesz az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen nem lenne elnök a támogatásunk nélkül, ezt pedig Berlinben is tudják.