Az ok paradox. A félelem politikája biztosítja a derűt. Az érzés, hogy minden fenyegetettség ellenére megvédenek bennünket. A félelemtan – olvasom egy marketingelemzésben – elfogadott. Leggyakrabban a vásárlók megdolgozására használják. »Arckrémek, gyógyszerek, lakáshitelek és macskaeledelek épülnek ugyanarra a módszerre (…) Először félemlítsünk meg, okozzunk fájdalmat, majd jelentsük ki, hogy termékünk, mondjuk az új vécéöblítőnk a megoldás, hogy a kispolgári élet méltóságát megvédelmezzük a fenyegető, vécédeszka alatt meglapuló rajzfilmbaktériumok 99,9 százalékától.«
Ezt teszi Orbán Viktor is, lassan negyedszázada. 1997 őszén jelentette be, hogy pártja alkotmányon kívüli vészforgatókönyvet készített. Ha ugyanis a külföldiek megvehetik a magyar földet, minek lépünk be a NATO-ba, akkor mit fog itt védeni a NATO? Hamarosan a baloldalról jelenti ki, hogy genetikailag kódoltan, amint teheti, ráront nemzetére, meg kell tőle védeni. Aztán a TF-en a vesztésre álló választás két fordulója között családok, a gyerekek, a méltóság, a hit és a haza védelmére szólított fel minden magyart.
Azóta: megvédjük a keresztény értékeket, a családot, a mi határainkat, Európa határait, a hazánkat, a magyarokat, Budapestet, Európát, zsidó honfitársainkat, a nyugdíjakat, a biztonságunkat, a magyar embereket a bűnözőktől, a terroristáktól, az illegális bevándorlóktól. Megvédjük a függetlenséget és a nemzeti identitást. Majd a multik, Brüsszel, Soros migránsai…”