Hosszú árnyék

„Az igazság az, hogy az eltelt évek folyamán szakmai körökben sustorogtak róla ezt-azt, de ilyesmire sosem adtam. És tessék: 2019. július 30-án azt olvasom, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében Gyárfás Tamás ellen felbujtóként, előre eltervelt emberölés gyanúja matt vádat emeltek.

Eszembe jut a jelenet és a rövid beszélgetés, amikor a Fenyő János halála utáni időkben ismét felkerestem. Tudott az elterjedt szóbeszédekről, mondta, kényes a helyzete, nem szeretné, ha úgy tűnne, neki valamelyest elégtétel Fenyő erőszakos halála. Annak ellenére, hogy a néhai mindent megtett volna személyes tönkretételére és el akarta venni azt, amit ők kitaláltak, megcsináltak és sikerre vittek – tette hozzá.

Csaknem egy emberöltőnyi idő telt el azóta, amikor e két ember párharca s térnyerése zajlott a hazai médiában, az üzleti életben. Hátteréül az állami vagyon lebontása szolgált. A vevők vagy működtetők néhány év alatt akartak tulajdont szerezni, a maguk hasznára fordítani, milliárdokat nyerni a vadkapitalizmus durvább vagy finomabb módszereivel élve. A kivégzett Fenyő János a nyerők látványos módszereivel hasított, s tett tönkre embereket, míg az őt szolgálók – nem voltak kevesen – megkapták jutalmukat. Ezer fős fogadásán a politikusok, közéleti emberek pózoltak vele, de amikor erre rákérdeztem, tagadták, mintha szégyellték volna a kapcsolatot. Gyárfás Tamást óvatosnak ismerték, ő a színfalak mögött maradt, de neki is volt takargatnivalója. Akárhogy tamáskodom, neki is kellett a korrupciót s egyéb sikamlós ügyeket rendjén valónak tartó politikai közeg, morál, amely magabiztosságát adta, támogatta.

A korszak viszonyaira jellemző, hogy a két fél egymást lejárató kampányában az akkori miniszterelnök, Horn Gyula közbelépése teremtette meg a látszatbékét. Ha itt tartunk, eszembe jut, hogy ő volt az is, aki a témakörbe vágó cikksorozatom visszatartását nem helyeselte. De, ha visszanézek az akkori helyszínekre, emberekre, a kollégák értetlenségére, elszigeteltségemre, a visszatérő kérdésre, miért foglalkozom »ezzel«, utólag fogom csak fel, milyen ingoványos terepen jártam. És milyen jó, hogy ha sejtettem is a romlottságot, nem akartam elhinni, mennyire átsző mindent. A szakmát, az emberi viszonyokat, a gazdasági életet.”