Kereszténység, vagy kereszténységizmus?

„Mélyen megdöbbentett a Beer Miklós nyugdíjazás előtt álló váci megyés püspökkel a HVG-n megjelent interjú utolsó néhány sora. Püspök úr ugyanis arról beszélt, hogyan próbálták politikailag beskatulyázni, majd egy politikai szerepet vállaló jó barátja arra kérni, hogy »fogja be a száját«, amiért számos alkalommal a kormányétól eltérő véleményt fogalmazott meg.

Sötét diktatúrákban megszokott, hogy egyházi személyeket a hatalom közellenségnek kiált ki, és jobb esetben elhallgattatja, rosszabb esetben bebörtönzi őket. A sötét diktatúrák ugyanis ellenségnek tekintik a kereszténységet és annak képviselőit. Egy emberek fölött álló abszolút morális felsőség, egy Isten nem fér bele emberi tulajdonságokat dicsőítő világképükbe, és különösen rettegnek a megbocsátás vagy a szeretet gondolatától, mert rendszerük alapja a könyörtelenség és ellenségeik megsemmisítése.

Annál meglepőbb, hogy milyen lendülettel üldözi a kereszténységet a Fidesz, amely folyamatosan és látványosan arra hivatkozik, hogy »kereszténydemokráciát« és »keresztény államot« épít. Orbán Viktor és rendszere semmit sem képes megérteni, ami a politikai termékek fölött áll, hiszen számukra az egész élet egy nagy politikai termék, melynek az erkölcshöz semmi köze sincsen. Annál inkább van köze a gőghöz, a nagyravágyáshoz és a pénzéhséghez. Nem csoda, hogy a történelmi egyházak jóindulatát sem elnyerni, hanem megvenni próbálják. Sajnos, időnként sikerül is. Ahol kell, egy templom felújításával, ahol pedig az kell, ott némi cimborasággal, ahogy azt Kiss-Rigó László püspök esetében láttuk. A nagy tömegek számára pedig ott vannak a látványos gesztusok és a nagy szóbeli kirohanások, amelyek mögött azonban nincsen semmi egyéb, mint hatalomvágy.

Mondhat Orbán bármit, az ő rendszere nem keresztény, hiszen a magyar embert is pénze alapján ítéli meg: akinek sok van, és hajlandó neki hódolni, azzal üzletel, aki viszont független akar lenni, azt elüldözi az országból. Akinek pedig pénze sincs, amíg dolgozni képes, robotolhat éhbérért egy gyárban, vagy egy helyi kiskirálynak, ha pedig már dolgozni sem tud, majd befeküdhet egy összeomlás szélén álló kórházba meghalni. De a pénz beszél a külföldiek esetében is: akinek sok van, azt akár a CIA is körözheti terrorizmus finanszírozásáért, egészen Orbán vacsoraasztaláig juthat, aki pedig országa kirablásából jól megszedte magát, Magyarországon menedékre és kellemes elit partykra lelhet. Ha viszont valaki csak szeretne a törvényeket betartva bekopogtatni, azt hetekig egy vasketrecben éheztetik a tranzitzónában. Ez Orbánt és magukat kereszténynek mondó haverjait ugyanúgy nem izgatja, ahogyan nem izgatja az sem, hogy miután olcsó politikai haszonszerzés céljából széttrollkodták az afrikai kormányokkal kötendő, a migrációt visszaszorító egyezményt, ezrével fulladnak bele emberek a Földközi-tengerbe, akik úgy gondolták, hogy Európában jobb jövő várja őket. Olyan emberek, akiknek lehetett volna a saját otthonukban segíteni, de a magyar külügy ezt cinikusan lesöpörte, majd ugyanilyen cinikusan végignézi a halálukat is. Ha Orbán magát és kormányát kereszténynek és hitvallónak nevezi, ugyan nem tudom, milyen hitet vallanak, de valószínűleg nem ugyanarra a hittanórára jártunk.

De még a szép szavak sem járnak mindenkinek. Így lehet, hogy a Fidesz megmondóemberei demens vénemberezik Ferenc pápát, és az interneten fröcsögő oldalaik mémkampányokat indítanak ellene. És így juthattunk el oda, hogy egy püspök bevallja, hogy egy politikai szerepet vállaló, őt féltő barátja azt tanácsolja neki, hogy inkább fogja be a száját. Kérdezem én: megtörténhetne ez egy valóban keresztény, valóban hitvalló kormány vezette országban? Megtörténhetne egy keresztény vezetés alatt, hogy a kormánypropaganda és egy szűk kör érdekei felülírhatják egyházi méltóságok szavait? Milyen kereszténységről beszélünk, amikor a katolikus (és bármely más történelmi) egyház főpapjait gyalázni lehet, és el kell hallgattatni?

Magyarország kormánya nem keresztény, legfeljebb »kereszténységista«, amennyiben a kereszténységből megpróbál politikai ideológiát gyártani: a »kereszténységizmust«. Csakhogy a keresztény tanítás fölötte áll minden politikai ideológiának, és minden emberek által kitervelt izmusnak. Ezért pedig állíthat magáról akármit Orbán Viktor és a Fidesz: ők nem a kereszténység megmentői, hanem a valódi keresztény értékek és az azokat valló emberek szemen köpői és üldözői. Üldözik Ferenc pápát, elhallgattatják a nekik nem tetsző püspököket, és megbélyegzik a valódi keresztény gondolatokat.

Óriási kihívás ma Magyarországon egy ilyen rendszer mellett a valódi értékeket bemutatni, hiszen a valódi értékek nem szeretik, ha dicsekednek velük, vagy mellveregetésre használják őket. Ezért is írok én is óvatosan ezekről, de van, amikor egyértelművé kell tenni bizonyos dolgokat. Én nem hangos keresztényieskedő politikát, politikai kereszténységizmust szeretnék látni, hanem alázatos, keresztény politikusokat. A Jobbikban mindenképpen.”