Az anyaságellenesség kora

2019. augusztus 06. 08:25

A szaporodáskorlátozó lobbi szerint a gyerekvállalás ökológiai bűnnek számít, az egy súlyos járvány.

2019. augusztus 06. 08:25
Frank Füredi
Frank Füredi
Látószög

„A mélykörnyezetvédők mizantróp világképét mi sem illusztrálja érzékletesebben, mint hogy a népességnövekedést súlyos járványnak ábrázolják.

Nyugaton a szaporodáskorlátozó lobbi szüntelen kárhoztatja a nagycsaládosokat, mert »felelőtlenségükben« nincsenek tekintettel a környezetre. A gyerekvállalás, kivált sok gyerek vállalása ökológiai bűnnek számít, s egy lapon említtetik a környezetszennyezéssel. Ebből a nézőpontból eggyel több emberélet pusztán valamivel nagyobb szén-dioxid kibocsátást jelent, kívánatos tehát, hogy ez az élet ne jöjjön létre. »Az ember túlságosan is nagy fenyegetést jelent a földi életre nézve: kiiktatandó tehát« – hangzik az »önkéntes emberi kihalásért mozgalom« üzenete. Egy malthusiánus szerző szavaival szólva »a nemlétező embernek nincs ökológiai lábnyoma, s esetében a kibocsátás-megtakarítás azonnali és teljes«.

A születésellenes harc élvonalában haladnak azok a klímaváltozás-ügyi aktivisták, akik BirthStrike (Csapás a születésre) néven saját mozgalmat hoztak létre. A tagok megfogadták, hogy »az ökológiai válság súlyossága miatt, továbbá mivel e bennünket létünkben fenyegető veszéllyel szemben a kormányzó erők jelenleg tétlenek, nem vállalnak gyereket.« A BirthStrike internetes oldalán tagjaik magyarázata olvasható arról, miért helytelen gyermeket hozni a világra. A 39 éves Aletha így fogalmaz:

»Férjemmel együtt azon vagyunk, hogy ne hozzak újabb gyermeket a világra olyan tűrhetetlen viszonyok közé, mint amilyeneket a hőhullámok és a szárazságok jellemeznek, tudván, hogy Indiában és Pakisztánban az idén is gyerekek halnak meg ezek következtében.«

Számos híresség is támogatja »a gyermeket hozni a világra környezet elleni bűn« nézetet. Miley Cyrus, az ismert popénekes azt fejtegeti az új évezred szülöttei nevében, hogy »nem akarunk szaporodni, mert tudjuk, hogy a Föld nem tudná ezt elviselni.«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sztd
2019. augusztus 07. 07:47
Erre lehet, hogy az a válasz, hogy tényleg túl sok a klímaaktivista, ezért nem kellene gyereket vállalniuk. A dolog lényegét viszont akkor érti meg mindenki, ha leírjuk, hogy ezeketa nézeteket a románok és a szlovákok, ukránok és szerbek között tessék terjeszteni, a magyarokat pedig kéretik meghagyni klímafelelőtlennek. ;) Az értelmes kérdés persze az, hogy mi értelme egy olyan volágnak, ahol az embernek nem jut hely? Persze nem gondolom, hogy ilyen kérdésekben bárki az eszét akarná használni, szóval ez csak nyelvbotlás volt.
Akitlosz
2019. augusztus 06. 23:00
»Férjemmel együtt azon vagyunk, hogy ne hozzak újabb gyermeket a világra olyan tűrhetetlen viszonyok közé, mint amilyeneket a hőhullámok és a szárazságok jellemeznek, tudván, hogy Indiában és Pakisztánban az idén is gyerekek halnak meg ezek következtében.« Akkor talán nem Indiában és Pakisztánban nem kellene gyerekeket a világra hozni? Azért ne vacsorázzak, mert hátha éppen éhezik valaki Etiópiában? Debil logika.
KötőDániell
2019. augusztus 06. 18:51
Helyes. Az ilyen még véletlenül se szaporodjon. Van elég hülye így is.
Megtalálta
2019. augusztus 06. 17:11
Lámpavasra húzzuk az összes zöldkomcsit. Mindjárt kisebb lesz az ökológiai lábnyom, méghozzá azonnal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!