Le kell győzni az ellenzék jelöltjeit

„Az európai parlamenti választások alkalmával az ellenzék ismét leszerepelt. Az ország szavazó polgársága egyértelműen jelezte, hogy akik a második világháború után többször elárulták a hazát és tönkretették a gazdaságát, továbbra sem érdemelnek bizalmat. A balliberális politikai és gazdasági szisztéma 2019-re nemcsak kátyúba került, hanem mély szakadékba zuhant. Így aztán spekulálni arra, hogy a magyar embereket fél évszázadnál is hosszabb átverés után ismét maguk mögé állíthatják, elérhetetlen álommá vált. A szovjet gyarmatosítás kiszolgálása, majd 1994 után a tizenkét éves kormányzásuk bebizonyította totális alkalmatlanságukat, amelyet tetéztek a rabló­privatizációval, offshore cégekkel és korrupciós ügyletekkel.

A Rákosi-, Kádár- és Gyurcsány-korszak sötét évtizedei megmutatják, hogy mire számíthatnánk a hatalomhoz jutó, múltban gyökerezett posztkommunista, neoliberális ellenzéktől. Hazudozásuk folyamatos. Emlékezzünk, például ígértek ingyenes repülőjegyet a nyugdíjasoknak, alacsony kamatozású devizahiteleket, 4-es metrót, jogállamiságot és demokráciát. Ehhez képest a valóságban mást kaptak az emberek. Repülőjegy helyett lerobbant BKV-t és MÁV-ot, valamint befejezetlen korrupciós ügyletektől bűzlő 4-es metrót, a jogállamiság és a demokrácia sajátos vívmányaként gumilövedéket és lovas attakot. Nem feledkezhetünk meg a ma is még fájó devizaadósságról. A Gyurcsány vezette országrontók 2010 után teli zsebekkel menekültek, hátrahagyva az államcsődöt.

A bukott politikusok új taktikát választottak »ami nem megy, ne erőltessük« alapon, nem foglalkoznak országépítő tervekkel. Miután romba döntötték az egészségügyet és hamis tanokkal teletűzdelt könyvekkel butították a diákságot, kijelölték az új csatamezőket. A többség támogatását élvező kormány elleni orvlövészetet napi teendőnek tekintik. Szó sincs a pártok közötti nemes vetélkedésről. Ezzel szemben amortizált politikusok, egótól duzzadó, semmihez sem értő szerencsevadászok, magamutogató lánykák és fiúkák egymást uszítva támadják a demokratikus törvényhozást. Az ország gyarapodik, a gazdaság már Európának is példát mutat, a magyar GDP első féléves eredménye négyszerese az európai átlagénak. Az emberek érezhetik munkájuk gyümölcsét, nemcsak otthonukban, hanem kint az utcákon is.

Eközben az ellenzékinek mondott pártok vezetői elfelejtik, hogy már a harmadik országgyűlési választáson sem kerülhettek a hatalom közelébe. Az őket támogató, egyre fogyó választók egyéni identitásuktól vezérelve még mindig nyújtották kezüket pártjaik megerősödéséhez. A végletekig kitartó, eszmeiségükhöz ragaszkodó választók úgy gondolták, hogy talán megőrizhetik összetartó erejüket. Ezzel szemben elkezdődött a különböző pártok »összefogása« és bekapcsolták az ideológiai turmixgépet. Az előző országgyűlési választásokon a vesztes pártok vezetőinek egyetlen célja az Orbán-kormány megbuktatása volt. Az eddig különböző színekben tetszelgő pártvezetők turmixa szürkévé vált. A többségi polgárságot ellenségnek tekintik, miközben az illegális bevándorlást támogatják.”