Munkaerőhorror

„Napjaink globális beszédterének legsúlyosabb konfliktusokat hordozó eleme változatlanul a migrációként említett jelenség-nyaláb. Számos jel utal azonban arra is, hogy a 21. század további részé­ben ez még inkább így lesz, sőt az ehhez a kérdéshez kapcsolódó igazán súlyos globális konfliktusterek még csak most nyílnak ki igazán. Bár a migráció körüli diskurzusmező mai formájában teljesen alkalmatlan a kérdés elemi szintű megragadására, ez még nem ok arra, hogy ne próbáljuk megérteni a probléma minden elképzelhetőnél súlyosabb kihívásait, és e kihívás mélyszerkezetét. Mindaz ugyanis, amit migrációnak látunk, az a nyugatias modernitás globális létberendezkedésének legsúlyosabb, mindeddig többnyire rejtve maradó összefüggésére irányítja rá a figyelmet.

A nyugatias modernitás, amelynek létberendezkedése a 19. század óta kapitalizmusnak nevezi önmagát, arra az egyre gyorsuló tőkefelhalmozási folyamatra épül, amelynek hordozóközege a profit. A profit feltétlen növelésére való törekvés tehát a legfőbb hajtóerő, és a rendszer ezt kétféle módon próbálja elérni az elmúlt évszázadok során. Az egyik a munkaerő-állatok tudatos „túltenyésztése” annak érdekében, hogy az állandó munkaerő-túlkínálat így tartósan alacsony szinten tarthassa a béreket.

A másik viszont az embernek (a „munkaerőnek”) géppel helyettesítése. Mivel ez két egymást kioltó tendencia, a 21. század egyre inkább e két ellentétes irányú folyamat apokaliptikus összeütközésének színterévé válik. Hogy mennyire, azt néhány olyan előrejelzéssel szeretném illusztrálni, amelyeknek valóra válása az emberiség eddigi történetének legsúlyosabb kataklizmáihoz vezethet. A világ munkaképes korú népessége nagyjából ötmilliárd fő körül van a 7,7 milliárdos össznépességen belül. A 21. század végére a világ össznépessége 10,5 milliárd körüli szintre nő, és ezen belül a munkaképes korú népesség ötmilliárdról hat és fél milliárdra növekszik. Mindez önmagában nem látszik túl fenyegetőnek, van azonban egy olyan mozzanat, ami mégis azzá teszi.

A másfél milliárd fős növekedés mögött ugyanis minden kontinensen csökkenés megy végbe, egy kivételével, s ez a kivétel Afrika, ahol viszont nyolcszázmillióról csaknem hárommilliárdra nő majd a munkaképes korúak száma. Vagyis a globálisan másfél milliárdos növekedés mögött Afrika több mint kétmilliárdos növekedése, és a világ többi részének fél milliárdos csökkenése húzódik meg.

Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy közben Európa népessége, és azon belül a munkaképeskorúak száma az elemi szintű üzemeltethetőség szintjére, sőt az alá süllyed, akkor az egész migrációs kérdés az eddigitől nagyságrendekkel súlyosabb kihívást jelentő térbe lép majd át. Matematikailag akár logikus is lehetne, hogy az Európában hiányzó munkaerőt majd az Afrikából érkező fogja helyettesíteni, csak van egy „kis” gond.

Az afrikai munkaerő ugyanis, nyelvtudását, munkakultúráját, egyáltalán kulturális „rendjét” illetően távlatilag is alkalmatlan mindenféle munkavállalásra, amivel „összhangban” látszik lenni az, hogy eszük ágában sincs Európában munkát vállalni, számukra „bőven elég”, ha „élvezhetik” az európai szociális támogató rendszerek „bőkezűségét”, ami így kizárólag a mindent romba döntő káoszba vezethet.”