„Az ellenzéki jelöltek ezúttal nyílt lapokkal játszanak. Nem is tagadják, hogy céljuk nem városok, falvak vezetése, gyarapítása, szépítése az ott lakók életének kedvére, üdvére. Nem, ők hídfőket létesítenének a Fidesz ellen vívott, egy évtizede reménytelen, kilátástalan harcukban. A települések vezetése nekik eszköz, amelyet Szombathelytől Szegedig, Pécstől Egerig harminc hónapon át, 2022 tavaszáig naponta bevetnének. Mert ők igenis minden nap azzal áltatják magukat, hogy javában zajlik az »olimpia«.
A történelmi magyar baloldal az ország népét szerencsésebb esetben szükséges, tragikusabb szituációkban szükségtelen rossznak tekintette. Igen korrekt, hogy az utódok most ezt nyíltan vállalják. Karácsony Gergely éppen Budapest „felszabadítására” készül. Ugyanaz a terminológiája, mint hetvenöt éve a szovjet csapatoké; pontosabban az akkori magyar elvtársaiké. Miközben Karácsony is elfoglalná, túszul ejtené, zsarolási potenciálként használná a fővárost és lakóit. Száz éve itt állt a proletárdiktatúra bástyája, hetvenöt esztendeje a németek által megerősített Festung Budapest – nekünk, itt élőknek a történelem szörnyű fintora lenne, ha a béke, a gyarapodás időszakában az otthonunkat valakik ismét hídfővé alakítanák.