„Ennek a történetnek eddig – lássuk be – lakájpropaganda íze van. Bizonyára nem tévedek nagyot, ha azt mondom: tízezrek irigyelték a képernyőért, hiszen korunk súlyos betegségének egyik legpregnánsabb tünete, hogy mindenki, tekintet nélkül korra, nemre, vallási meggyőződésre és tehetségre, a TV-ben akar szerepelni. Ő azonban nem így élte meg a dolgot, felmondott és most Ausztriában felszolgáló. Hosszú és sajnos elmesélt út vezetett idáig.
Ahogyan meséli, egyre rosszabbul érezte magát riporteri minőségében. Például, mikor a Könyvhéten nem tudta melyik libsi írásművésszel lehet interjút készíteni. Ez – mint írják – »cenzúra közeli« élmény volt. Ezen a »cenzúra közeli élményen« – be kell valljam – vagy másfél órát röhögtem. Olyan ez, mint mikor a haladó újságíró, egy sötét sikátorban, véletlenül találkozik Németh Szilárddal, aki éppen pacalt főz.