Az illiberális demokrácia jogossága

„Végy egy természetes közösséget, amiben jól érzed magad! Cselekedj a saját tehetséged szerint egy közös és értelmes cél érdekében! Megtartva egyediséged, értékeid, erényeid, de a közös akarat szolgálatába állítva tetteid. A célnak ne csak anyagi, hanem olyan szellemi tartalma is legyen, amely történelmi korok és földrajzi terek felett áll. Higgy az örökké létező normákban és kövesd is azokat!

Valahogy így kezdődik minden »boldogságrecept« egy konzervatív vagy egy kereszténydemokrata értékeket követő ember számára. A közösség lehet a család, a nemzet, egy vallási csoport, vagy bármiféle hagyomány-, vagy értékőrző társulás. Lényeges, hogy ne csak teste legyen, hanem szelleme is; illetve ne csak „szájtáti” járjunk oda, hanem ténylegesen cselekedni. A boldogság csupán egy tevőleges folyamat közben, egy céllal felruházott erőfeszítés bölcsőjében születik meg. Nem repül sült galambként senki szájába. Nem jön magától, hanem meg kell érte küzdeni.

Ha a kereszténydemokrácia értékei szerint élő ember tudatosan küzd egy közösen meghatározott, értelmes cél érdekében, számos közösségben megélheti a testi és lelki boldogságot. Mondjuk családot alapít és saját tehetsége és hite szerinti, rögzített erkölcsi normákat örökít át a gyermekeinek. Nevel. Végül látja ennek gyümölcsét és boldog. Aztán eljár egy hagyományőrző, kulturális társaságba. Itt pénzt és energiát nem sajnálva szervezkedik és dolgozik a többiekkel. Közösen szobrot állítanak, népzenei estet tartanak, színházat »csinálnak«, vagy bármi más szellemi többlettel járó produktumot alkotnak. És azt szemlélve, az eseményt élvezve – ismét boldog. De járhat egy vallási közösségbe és találhat ott barátokat, kikkel majd közösen gyakorolja a hitét. Majd boldogan csodálhatja ennek örömét. De ne feledkezzünk meg a nemzetről, az erős történelmi értékekkel és élményekkel teletűzdelt természetes élettérről sem! Mert a hazáért tenni nagyszerű és felemelő érzés. Akár a másik, szerencsétlenül járt magyar emberen segíteni, szolidárisnak lenni; vagy egy jelképeket ápolni, gondozni; esetleg járni a Kárpát-medencét és magyarokkal barátkozni. Mind-mind örömet okozó tevékenység lehet, ha értelemmel társul.

Nagyon sok keresztény és konzervatív ember gondolja magát manapság realistának. Ezért panaszkodik a jelent szemlélve és néz lemondóan a jövőbe. Pedig csak a létező és a bensőjét marcangoló pesszimizmusát leplezi. Nem néz őszintén szembe önmagával. Pedig nagy szüksége lenne rá. Itt az ideje, hogy múltba révedő, a jelentől szenvedő konzervatív ember felébredjen »dogmatikus szendergéséből« és bizakodva nézzen a jövőbe. Ne csak panasszal illesse a pusztuló jelent, hanem hittel menjen előre. Mert építkezni csak így lehet.