Szalamandrák

2019. július 29. 09:46

A térképrajzolás csúcsteljesítménye az, amikor stabil baloldali körzetek oldódnak fel fideszes részeken.

2019. július 29. 09:46
Markotay Csaba
Népszava

„A manipuláció lehetősége minden választási rendszerben benne van, de ott könnyű élni ezzel, ahol a legtöbb szavazatot szerző szinte mindent visz. És ebben a magyar rendszer »jól« áll. A Fidesz a győzteskompenzációval, a médiatúlsúllyal és sok más elemmel elérte, hogy – Kövér Lászlót idézve – az ellenzék ne rúgjon labdába. Nemcsak a parlamenti, hanem az önkormányzati választáson sem, hiszen utóbbi eredményének nagy szerepe van abban, hogy a következő országgyűlési verseny helyi eredményei hogyan alakulnak.

Az október 13-ai választásra hét településen – köztük két budapesti kerületben – kellett a törvény alapján rajzolgani, hiszen a lakosságszám csökkent, így a körzetek száma is olvadt, tehát valamit kezdeni kellett a körzetbeosztással. A térképrajzolás csúcsteljesítménye mégis az, amikor stabil baloldali körzetek tűnnek el a semmibe, vagy oldódnak fel a fideszes részeken. Ahol csikóhal, amőba vagy sárkány formájú körzetek jönnek létre – ahogy az nemrég Miskolcon sikerült, úgy, hogy értelmezhetetlen módon lógnak ki utcák vagy háztömbök a körzetekből.

A függetlenség illúzióját kelti, hogy a rajzolgatásról a helyi jegyző dönt. Akit a közgyűlés választ meg, ahol pedig a politikai többség akarata érvényesül. A kör ezzel bezárult. Jöhetnek a szalamandrák.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Európai téridő
2019. július 29. 22:24
Már az őszödi beszéd és az azt követő hacacárék, így a Fidesz akkori önkormányzati választási győzelmei előre vetítették ennek a jelenlegi állapotnak a bekövekeztét. A következő négy év bénázásai eredményeképpen a Fidesz-KDNP 2/3-os ogy. választási győzelme bizony lehetőséget alkotott az efféle jogalkotási megoldásokra is.
puszika
2019. július 29. 19:27
Ha így haladsz SIRATÓ ASSZONNYÁ LESZEL KÉNYTELEN OPERÁLTATNI MAGAD FIRKÁSZ!! Az pedig öröm nélküli tevékenység.
Vakfolt
2019. július 29. 13:07
Talált egy főutat ami átszel egy másik körzetet. És akkor már minden manipulálva van. A gerrymanderingnél jellegzetesen összevissza kacsáznak a körzetek, de az összes! Ez így önmagában semmire sem elég. http://piroslapok.blog.hu/media/image/dokumentum/Miskolci_valasztokorzetek_gerrymandering_Fidesz_trukkozes.JPG
zakar zoltán béla
2019. július 29. 11:58
Ez egy igen buta ember! Miért nem festi be az ország 3120 települését szivárvány színűre. Ő lenne a graffiti hős!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!