Egyszer a vizsgálatnak a végére érünk, és talán a hágai bíróság is ki fogja mondani, hogy Duterte emberiség elleni bűntetteket követett el. Ha ez megtörténik, majd akkor is csengjen mindenki fülében Szijjártó válasza arra a kérdésre, hogy miért tárgyalt 2017-ben a nyugati világból egyedüliként egy tudhatóan véreskezű diktátorral, miközben az utcákon olyan vérbe fagyott holttestek hevertek, akik a Duterte felhívására gerjedő önbíráskodási hullám áldozatai lettek.
A magyar külpolitika csúcsa akkor azt tudta mondani: »Együttműködni jöttünk, nem beavatkozni.«
Gondolom, a magyar állampárt drogstratégiáról alkotott tévképzeteibe kiválóan illeszkedik - már-már utópisztikus gondolatként hat - egy olyan világ ahol, ha bárki bárkiről feltételezi, hogy drogfogyasztó, azonnal saját kezűleg helyben kivégzi minden jogállami, meg emberjogi cirkusz nélkül az illetőt. Duterte ugyanis ezt valósította meg. Ezt fogják most kivizsgálni a mi támogató szavazatunk nélkül.