„A Momentum, az MSZP és a DK ezt a jogállami alapkövet is felrúgta, felmondta az írott és íratlan szabályokat, a szokásjogot, így a magyar választópolgárok kinyilvánított akaratával is szembeszállt. Hiába mondják, hogy tőlük ezt várják el a saját szavazóik, ez ugyanis semmit sem jelent. Tudniillik a magyar szavazók mindösszesen azt várják el és azt akarják, hogy ennek az országnak minél nagyobb és minél erősebb képviselete legyen, lehessen a megszabott keretek között (21 mandátum) az EP-ben.
Ezzel megy szembe a jogállamot lebontó nevezett pártok semmivel sem igazolható, becstelen magatartása, amely erkölcsi értelemben mindenképpen hazaárulás. Persze nincs új a nap alatt. Kommunista nem vész el, csak átalakul, ezek most pontosan ugyanazt teszik, amit elődeik, a Tanácsköztársaság emigrált vezetői annak idején, amikor nemzetközi blokádot szerveztek a trianoni békével halálra ítélt és élet-halál harcot vívó ország ellen, csak azért, hogy »nemzetközi« segítséggel és támogatással visszaszerezzék a hatalmat.